40. Lautner Gyöngyi - Ciudad Piar, Venezuela

Vágólapra másolva!
Új, iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma a venezuelai Ciudad Piarból válaszol Lautner Gyöngyi.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Franciaországban tanultam ösztöndíjjal és a tanulmányaim befejeztével jöttem ki szakmai gyakorlatra. Geológus szakértő, illetve kutatógeológus vagyok az itteni Állami Vasércbányászati Vállalatnál.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
A falu, ahol élek, Ciudad Piar, egy bányászfalu, az Orinoco folyótól kb 100 kilométerre délre, Ciudad Bolivar megyeszékhelytől 100 kilométerre, míg Puerto Ordaz várostól (térképeken általában Ciudad Guayana) 120 kilométerre.

A szélsőséges végletek országa, ahol a külső máz sokkal fontosabb, mint a valóság, nem ismerik a fontossági sorrendet, illetve számukra ez a sorrend hátulról előre halad: fontosabb a márkás cucc, a parabola antenna, a hifi berendezések, mint a havi gyógyszer, a kaja, vagy éppen a villanyszámla. A fejetlenség, a pontatlanság, a "hej, ráérünk arra még" és az "ugyan már, mit izgulsz" életszemlélet a jellemző, senki semmi miatt nem görcsöl, sehova nem rohan, haláli laza nép. A nyugodt, nem izgulós életmódot nem ártana tőlük megtanulni. Ugyanakkor az ország egy természeti csoda, van itt szavanna, havas hegycsúcsok, tengerpart, az állatvilág is csodálatos és éghajlata egész évben kellemes.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Nem rohanó, nem görcsölős, nyugis élet. Egész évben kellemes éghajlat, mintha nyaralnék. Ugyanakkor azt csinálhatom, amit szeretek, és még anyagilag is megbecsülik.

Miben rosszabb?
Fejetlenség, bizonyos fokú megbízhatatlanság, túlzott lazaság.

Mi hiányzik Magyarországról?
A család, a barátok, a régi ismerősök, a mákos ételek (mákos tészta, mákos bejgli, mákos pite, mákos guba, stb.), egyszóval az otthoni életem. Ezen kívül, a nagy választékú, színvonalas könyvek és könyvesboltok, ugyanis a hazaiak ilyen téren nem igényesek, iszonyúan keveset olvasnak, legfeljebb a színes magazinokat, pletykalapokat.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A laza, bulizós, nem görcsölős, nem rohanós élet, a latin feeling.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Venezuela a végletek országa. Akinek jó a fizetése, az él olyan jól, mint otthon, vagy még jobban is, akinek viszont nem jó, az néha jobban nyomorog, mint az otthoni kiskeresetű. Sok állami cégnél nagyon jó kedvezmények vannak (három havi fizetés az egy havi szabadság idejére, négy havi fizetésnek megfelelő év végi jutalom, stb.), ami megkönnyíti a viszonylag biztonságos anyagi háttér előteremtését.

Mennyibe kerül egy kávé?
A hivatalos árfolyam 2150 bolívar 1 dollár, a fekete 4000 körül mozog. Ez utóbbi a jellemző a piacon, így én is a fekete árfolyammal számolok.

A presszókávé általában 0.4 - 0.5 dollár (73-92 forint), illetve attól felfelé, de a boltban kapható fél kilós őrölt kávé ára már 1.5 dollár (275 forint) körül van.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
Ez attól függ, hogy melyik városrészről van szó. Caracas jobb negyedeiben simán elkérnek 1100-1200 dollárt is (201 300-220 000 forint), de másutt esetleg 500-ért (92 000 forint) is találsz, sőt ismerek olyanokat is, akik viszonylag jó helyen már 280-ért (51 000 forint) is találtak. A falunkhoz közeli nagyvarosban (Puerto Ordaz), a jobb helyeken mar 500-900-ért (92 000-165 000 forint) is akad.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Anyagilag azt mondhatnám, hogy igen, de ez sok mindentől függ. A szakmámban egyértelműen itt fizetnek jobban.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Elvileg otthon is lehetnék geológus, de itt a szakmának azt az oldalát ismerem-tapasztalom meg, amelyikben otthon nagyon kevesen dolgoznak (bányageológus, ásványtannal foglalkozó kutatógeológus), ráadásul otthon sokkal kevesebb geológusra van szükség, mint amennyien végeznek évente.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Egyfolytában szól a latin zene (salsa, merengue, spanyol pop-rock, stb.). Általánosságban véve sokkal nyugisabb, bár az utóbbi időben az ország gazdaság-politikai történései kicsit megmozgattak az embereket. Néha baromi unalmas, sőt idegesítő, néha viszont kegyetlenül hangulatos, energiával teli a latin pezsgés.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
A januártól életbe lépő BsF (Bolivar Fuerte = erős Bolivar), ami azt jelenti, hogy a jelenlegi pénz végéről levágnak három nullát. Az emberek egyfolytában azon spekulálnak, hogy ez vajon csak egy matematikai változás lesz, vagy áremelkedés is jön vele. Ezenkívül mindennapos téma az ország gazdaság-politikai helyzete, az alkotmánytervezet, meg mindazon "újdonságok", amelyek a jelenlegi köztársasági elnök be akar vezetni.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Chavez az egyetlen akar lenni a kinevezésében, főpolgármesterek és polgármesterek nem vehetnek majd reszt a meghatározatlan idejű újraválasztásokon.

Epidemiológiai Biztonsági Felügyelet malária és dengue ellen.

Milyen kutatáson, veszel részt a napokban?
Egy két éve tartó projektben veszek részt, az itteni vaskohászati vállalattal egyetemben. Én a bányában dolgozom, azaz mi termeljük ki a vasércet, és ők a vasérc feldolgozók. Munkánk során a telepekben található vasércet ásványos összetétel alapján szeretnénk osztályozni és a közeljövő tervei szerint, eme osztályozás alapján készülnének majd el a termelési tervek. A kutatás közvetlen célja a különböző ásványos összetétellel jellemező vasérc osztályok felállítása, a helyi geológia viszonyokat figyelembe véve. Brazíliában alkalmaznak hasonló módszert a vasérc termelés során, de itt Venezuelában eddig még nem történt ilyen jellegű munka. Mindeddig a vastartalom alapján értékesítettük az ércet, és nem fektettünk kellő hangsúlyt az ásványos összetételre. Két különböző ásványos összetételű vasérc, amik az ércfeldolgozási folyamatokban is különbözőképpen viselkednek, vastartalmukat tekintve lehetnek teljesen egyformák. Az igaz, hogy a vasérc ára a vastartalomtól függ, de cégünk kliensei az utóbbi időben reklamáltak, hogy a feldolgozásra kerülő érc, hiába ugyanakkora a vastartalma, nem ugyanúgy viselkedik, mint amit például két héttel ezelőtt adtunk el nekik, és innen indult az egész kutatás.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Baráti, családi zenés - táncos - italos összejövetelek, házibulik; bevásárlóközpontokban sétálgatás - vásárolgatás, de a tősgyökeres hazai nem is vágyik színvonalasabb programokra, a venezuelai nép számára a pihenés, italozással egybekötött bulizást és tengerparti pancsolást jelent.

Visszajössz?
Tervezem.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!