Bourdais tesztelhet a Toro Rossónál

Vágólapra másolva!
Sebastien Bourdais a Scuderia Toro Rosso versenyistálló jóvoltából három napon át tesztelhet majd a Forma-1-ben a spanyolországi Jerezben.
Vágólapra másolva!

A francia versenyző, aki az idei évben megszerezte zsinórban harmadik bajnoki címét az amerikai Champ Car szériában, már évek óta vágyakozik a Forma-1-be, ám eddig minden próbálkozása kudarcot vallott. A 27 éves sofőr, aki 2002-ben megnyerte az azóta GP2-re keresztelt F3000-es bajnokságot, majd tesztelt az Arrows színeiben, soha nem kapott versenyzési lehetőséget a királykategóriában.

Bourdais legutóbb a Renault-nál próbálkozott, ám a világbajnok istálló egy cseppet sem érdeklődött iránta, amiért - talán jogosan is - megharagudott a franciákra. A sztárversenyző korábban elmondta, már végleg letett a Forma-1-ről, azonban szívesen kipróbálná magát egy tesztprogram alkalmával.

A francia versenyzőnek a héten lehetősége is nyílik majd erre, ugyanis a Scuderia Toro Rosso versenyistálló mai közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy Bourdais december 13. és 15. között a csapat színeiben tesztelhet majd a spanyolországi Jerezben.

Bár az olasz gárda egyelőre még nem jelentette be jövő évi versenyzői felállását, a csapat társtulajdonosa, Gerhard Berger többször is hangsúlyozta, a Speed-Liuzzi párossal kezdik meg a 2007-es idényt.