Hol van már az a tökös csávó?

A filmvilág újabb ironikus fintorának lehetünk tanúi a Hajlakk 2007-es változatának mozikba kerülésével, hiszen a musical alapjául szolgáló eredeti film rendezője, John Waters, az örök kívülálló, degeszre tömi a bankszámláját azok pénzével, akik korábban hanyatt-homlok menekültek polgárpukkasztó komédiáitól. Mindeközben Johnny Depp gyerekfilmekre, Angelina Jolie pedig gyerekgyűjtésre áll át. Almodóvar közönségbaráttá reciklálja alternatív gyökereit, egykori férfi-múzsáját, Banderast pedig latin bikává formálta Hollywood, majd letörte a szarvait. Átfogó összeállítással adózunk a mozi megszelídült lázadóinak, és utánajárunk, hogy az egykori botrányhősök közül kit puhított meg végleg a pénz, a család vagy a politika.

A kiemelt helyen tárgyalt megszelídült legendákról rögtön három másik is eszembe jutott. Alig volt régen Almodóvar-film Antonio Banderas nélkül, akit a spanyol mester egy ösztönállatnak titulált, aki nincs is tudatában saját varázslatos karizmájának. Antonio leginkább annak nem lehetett tudatában, hogy ambiciózus színész manapság nem vállal el sorozatban öt homoszexuális és/vagy retardált és/vagy aberrált karaktert. Neki mégis bejött, bár a Kötözz meg és ölelj! botrányos sikere után kizárólag latin amorózó szerepekre hívták Hollywoodba. Mázlija volt a Desperadó-val és tisztességesen helytállt az Evitá-ban, de olyan izgalmas szerepeket senki nem írt neki többé, mint Almodóvar (aki egyébként maga is továbblépett, a Rossz nevelés-ben már a jó érzékkel kiválasztott Gael García Bernal-t dirigálta). A szerencsétlen szerepválasztásoknak köszönhetően Banderas manapság már legfeljebb önmaga karikatúrájaként tűnik fel a vásznon (pl. a Kémkölykök-ben), rendezőként (Forró zápor) több, de inkább kevesebb sikerrel próbálkozik, az Almodóvarhoz való visszatérés pedig egyelőre sohanapjára halasztódott.

Amióta Angelina Jolie nevét ismerjük, ismerjük a férfiügyeit is, sosem rejtette őket véka alá. Míg azonban Brad Pitt mellett elnökfeleség imidzsben nyomul, az alkesz suttyó hatását keltő Billy Bob Thornton oldalán inkább a goth-ribanc oldalát csillogtatta. Billy Bob persze a világ legcoolabb emberének tűnt, amint vörös szőnyeges interjú közben Angelina a fülét nyalogatta és belelihegték a mikrofonba, hogy épp végigszexelték a limuzinutat. Mindeközben olyan kultkedvenc alkotásokban tűnt fel sorra, mint Az ember, aki ott se volt, a Szörnyek keringője, a Szimpla ügy, vagy a Tapló télapó. Az utóbbi pár évben viszont mintha csak szüntelen ugyanazt a kiégett edző karaktert alakítaná mindenféle jelentéktelen sportkomédiákban (hozzánk még DVD-n is csak minden második jutott el) és a rendezésről is teljesen megfeledkezett. Némi reménysugár az újabb közös film Halle Berryvel egy újabb faji megkülönböztetést feldolgozó drámában (Tulia), bár épp ma jelentették be, hogy a forgatás halasztódik Berry terhessége miatt.

Billy Bob Thornton a Tapló télapó című filmben

Kevin Spacey-ről, aki a kilencvenes évek végén szintén igen jó eséllyel pályázott a legmenőbb karakterszínész címére, szintén almodóvaros összefüggésben hallottam utoljára, miszerint színpadra viszi Londonban a Mindent anyámról-t. A hír azt is rebesgette, hogy Spacey egy az egyben felhagyna a filmszínészkedéssel, ami az utóbbi 8 évben produkált buktasorozatának (A jövő kezdete, Kikötői hírek, David Gale élete, A tengeren túlon, Edison) fényében nem is olyan meglepő ötlet. Pedig valójában nem a színészkedéssel kellene felhagynia, hanem a béna, jellegtelen szerepek választásával, elvégre ő az az ember, akinek az előző évtized 3 tökéletes klasszikusának hihetetlenül izgalmas karaktereit is köszönhetjük (Amerikai szépség, Közönséges bűnözők, Hetedik). Kár, hogy a Közönséges bűnözők-beli rendezőjét (Bryan Singer) is megvette időközben kilóra a hollywoodi stúdiógépezet és csak a Superman-en., illetve 2 év múlva esedékes folytatásán dolgozhatnak együtt.

+ + +

Végezetül jöjjön pár pozitív példa olyan művészekről, akiknek eszük ágában sincs betérni a fősodorba. Daniel Day Lewis is a Spacey-hez hasonló visszavonulást választotta tíz évvel ezelőtt, és azóta mindössze háromszor volt hajlandó kivételt tenni felesége, Rebecca Miller (Jack és Rose balladája), Martin Scorsese (New York bandái - nem épp Scorsese csúcsteljesítménye, de Day Lewis remekel benne) és Paul Thomas Anderson (There Will Be Blood - a téli mozis szezon egyik csemegéje lehet) kedvéért.

Lényegesen többet dolgozik Nicole Kidman (rosszabb is a talált-nem talált aránya), de minden évben magabiztosan szállít legalább egy olyan figyelemreméltó filmet, amit az A-listás színésznők többsége nem mert volna elvállalni. A Moulin Rouge!, Más-világ, Dogville, Születés, A szépség és a szőr illusztris sorába hamarosan felzárkózik a Margot at the Wedding is.

Nicole Kidman a Dogville című filmben

Kidman főszerepeltetése volt a legközelebb, amennyire a dán csodabogár, Lars von Trier merészkedett a kommerszhez, és azt tudjuk, hogy a Dogville egyébként mennyire volt kommersz... Von Trier az az alkotó, aki nemhogy megszelídült volna a korral, de egyre vadabb és vakmerőbb újító ötletekkel áll elő: a Dogma-filmekben még csak a világítástól és a filmzenétől szabadult meg, Amerika-trilógiájában már a díszletektől is. Szinte hihetetlen, de 16 évvel ezelőtti remekműve, az Európa bravúros technikai megoldásai után még Spielberg hívogatta Hollywoodba. Most már nem hívják, de a Birodalom című televíziós agymenését remakelték Stephen King segítségével. Von Trier saját bevallása szerint most épp egy kommersz horrorra készül, hogy keressen egy kis pénzt is végre. Mivel az Antikrisztus című "közönségfilm" arról szólna, hogy a sátán teremtette a világot, nem árt némileg szkeptikusnak maradni Von Trier piacképességének növekedéséről.

A piacképességre fittyet hány David Lynch is, akit hiába kértek fel annak idején A Jedi visszatér rendezésére, ő nagyon jól elvan a saját kis univerzumában. Digitális kamerával forgat, tesz a hagyományos narratívára, tehénnel Oscar-kampányol az utcán és ha kell, maga forgalmazza a filmjeit. Hogy ez az újabb magaslatokba emelkedő merészség mennyire jön be a magyar közönségnek, kiderül október végén, az INLAND EMPIRE bemutatásakor.

Onozó Róbert