Nagy többséggel megszavazták a nyugdíjtörvényt
2010. december 13. 13:15
Az állami nyugdíjrendszerbe átlépők vagyonáról szóló döntés lesz a legfontosabb a parlament hétfői ülésén. Voksolnak a képviselők ezen kívül a PSZÁF szabályozói jogköreiről, a költségvetéshez kapcsolódó törvénymódosításokról, illetve napirenden van egy politikai nyilatkozat elfogadása is magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről. Bővebb előzetesért kattintson!
Pősze Lajos Jobbikos képviselővel kezdődött a parlament ülése. A parlamentben Kövér László házelnök jelentette be napirend előtt, hogy Vona Gábor-Jobbik elnök közölte vele: Pőszét kizárták a párt frakciójából. A kizárásról bővebben itt olvashat.
Bemutatkozott Kepli Lajos (Jobbik) a parlament devecseri iszapkatasztrófát vizsgáló bizottságának frissen megválasztott elnöke. Kepli a Mal Zrt. vezetőinek felelősségrevonásáról beszélt.
Milyen moziba mennek, milyen filmeket szeretnek állítólag ezt is tudni akarják a rendőrökről a testületnél bevezetett a totális ellenőrzés keretében - Dorosz Dávid (LMP) szerint. A képviselő három kérdésben kritizálta a rendőrséggel kapcsolatos intézkedéseket, a totális ellenőrzés bevezetésén kívül, anyagi elvonások, és az általa csak "narancskommandónak" nevezett Terrorelhárító Központ (TeK) felállítása miatt. Dorosz közölte a kormány megfélemlíti a rendőrséget, a testület új jelmondata pedig a "Szolgálunk és félünk" lesz. Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár visszautasította az LMP-s politikus megfélemlítésre vonatkozó vádjait. Szerinte a rendőrök ellenőrzésre a korrupció elleni küzdelemhez szükséges, a TeK pedig a terrorizmus elleni küzdelemhez szükséges.
Hárommillió leendő nyugdíjasnak teszi bizonytalanná a jövőjét a kormány Tóbiás József (MSZP) szerint. "Alkotmányellenesen Európában példa nélküli módon tesznek minden magánnyugdíj-pénztári tag fejéhez fegyvert" az állami nyugdíjrendszerbe léptetéssel - közölte Tóbiás, és az erről szóló törvény visszavonását követelte.
Cséfalvay Zoltán, a Gazdasági Minisztérium államtitkára válaszában közölte, valóban szokatlan a magyar kormány útja, mivel nem a szokott módon megszorításokkal rendezi a gazdaságot, hanem egyszerre stabilizálja azt és beindítja a gazdasági fejlődést, szerinte ez a sikeres módszer.
Szanyi Tibor (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Pesti Központi Kerületi Bíróság, magánvádas eljárás miatt - jelentette be Kövér László házelnök. Kövér a kérést továbbította az illetékes bizottsághoz.
Többek között a magyar állam New York városa felé fennálló adótartozás helyzetéről kérdezte Gruber Attila (Fidesz) a Németh Zsolt (Fidesz) külügyminiszteri államtitkárt. Németh szerint a New York-i magyar ENSZ képviseletnek és főkonzulátusnak helyet adó épület ingatlanadóját vitatták, de rájöttek, hogy kénytelenek megállapodni, ezért adótanácsadót bíztak meg korábban - közbeszerzés nélkül, ennek körülményeit vizsgálják -, hogy közvetítsen. Németh beszámolt arról, hogy továbbra sem rendezett az adótartozás, mivel az amerikai külügyminisztérium ugyan elengedte az adót, de ezt a döntést New York városa bíróságon támadta meg, ennek a pernek a kimenetelétől függ, hogy ki kell-e fizetni a tartozást. A megbízott adótanácsadó társaság ugyanakkor pert indított a magyar állam ellen, miután az az adó elengedése után visszavonta a megbízást. Végül peren kívüli egyezségben 61 millió forintnyi összeget fizettek ki nekik - közölte Németh Zsolt. Az ügyről szóló 2004-es cikkünket itt találja.
Ivády Gábor (független) szénerőmű a tervezett mátraterenyei, az Első Nógrádi Erőmű Zrt. által tervezett erőműről kérdezett, hogy tervezik-e a beruházás leállítását, és vizsgálják-e tulajdonosi hátterét (Ivády szerint egy offshore-cég áll a társaság mögött). Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint az erőmű működésének engedélyeztetése még folyamatban van. Az erőműről korábban népszavazást is tartottak, erről itt olvashat.
Molnár Csaba (MSZP), az államtitkárok titulusainak angol fordítása miatt interpellálta a külügyminisztériumot. Szerinte a több magyar államtitkár angol nyelvű névjegykártyáján szereplő "minister of state" rang használatából arra következtethetnek külföldön, hogy a kormány visszaállította a rendszerváltás előtti államminiszteri posztot. Molnár szerint ezzel a kormány "átveri Európát". Németh Zsolt külügyi államtitkár közölte, valóban felhatalmazták a miniszteri rang használatára külföldi diplomáciában azokat az államtitkárokat, akik részt vehetnek a kormányüléseken és interpellálhatóak, de erre vannak külföldi példák.
Navracsics Tibor kormányfő-helyettes szerint a kormány nem támogatja Rogán Antal fideszes képviselőnek azt az alkotmánymódosító javaslatát, amelynek értelmében a médiahatóság elnöke jogszabályokat alkothatna. Navracsics MTI-nek adott nyilatkozatából ugyanakkor az kiderül, lehetséges, hogy később visszatérnek a kérdésre. Erről bővebben itt olvashat.
Rogán Antal és Wittner Mária beszélgetnek az országgyűlésben
Nyakó István (MSZP)a közszolgálati jogviszonyról, a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátásáról kérdezte a közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkárát, Rétvári Bencét. Nyakó szerint az intézkedés három dologhoz vezet: nagyarányú elbocsátásokhoz, a közszféra "fideszes káderdűlővé" tételéhez, és a megfélemlítéshez-. Azt is kérdezte, ezt miért nem közölték az önkormányzati választások előtt. Nyakó szerint nem szabad, hogy önkényességhez vezessen a munkakör alóli felmentés könnyítése, és szerinte nem tettek bejelentést a szakszervezetek, hogy bárkit politikai okból mentettek volna föl, pedig kérték, hogy jelezzék az esetleges ilyen eseteket. A kérdéses törvényjavaslatról itt olvashat bővebben.
2011-től százmillió forinttal támogatják az art mozik fennmaradását, közölte Halász János a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. Az államtitkár Lukács László (Fidesz) az art mozi hálózatra vonatkozó kérdésére válaszolt ezzel. Azt mondta, az érintett filmszínházak digitalizálásának támogatásával igyekeznek hozzájárulni fennmaradásukhoz.
A Malév állami támogatását támadta kérdésével Scheirig Gábor (LMP), aki szerint a kormány ezzel a "jómódú külföldi utasok környezetszennyező repkedését" támogatja. Azt kérdezte, milyen nemzetgazdasági-, foglalkoztatáspolitikai-, szociális- és környezetvédelmi indokok igazolják ezt. Fónagy János a nemzeti fejlesztési minisztérium államtitkára közölte, a Malév előző kormányok általi elhibázott privatizációja és visszaállamosítása miatt szükséges a folyamatos állami beavatkozás. A kormány szerint nemzeti légitársaságra szükség van, több ezer család él belőle, és a Malév adja a ferihegyi forgalom 40 százalékát - közölte az államtitkár.
Az Országgyűlés módosította a Büntető Törvénykönyvet. Januártól akár egy év szabadságvesztéssel is sújtható a falfirkálás, a rongálással okozott kár nagyságától függetlenül. Ugyancsak egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki megszegi a lakhelyelhagyási tilalom vagy a házi őrizet szabályait, és ezzel az új szabályozás szerint fogolyszökést követ el.
Új háromtagú testület jön létre, új jogosítványokkal. A Költségvetési tanács a jövőben a Magyar Nemzeti Bank elnökéből, az Állami Számvevőszék elnökéből, valamint egy, a köztársasági elnök által hat évre kinevezett, kiemelkedő tudású közgazdászból áll.
Az eddigi nyolc év helyett tíz évig támogatja az állam a lakás-előtakarékosságot. A támogatás mértéke nem változik, marad az évi befizetés 30 százaléka, de legfeljebb évi 72 ezer forint.
Az országgyűlés 250 igen, 58 nem és 43 tartózkodás mellett elfogadta a nyugdíjreform és adósságcsökkentő alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényt. A nyugdíjrendszer átalakul, a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. A döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat.
A zárószavazás előtti vitában LMP-s képviselők egy a tavaszi országgyűlési választásokra készült fideszes plakátot mutattak fel, amelyen az felirat szerepelt, hogy párt a megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi a nyugdíjpénztárakat.
A nagy kereskedelmi tévék és rádiók reggeli és esti hírműsorainak legfeljebb 20 százalékát tehetik majd ki a bűnügyi hírek. A képviselők elfogadták a médiatörvényt módosító jobbikos indítványt. A korlátozás az RTL Klub és a Tv2 reggel hét és fél kilenc közötti, valamint az este hat és kilenc óra közötti hírműsoraira vonatkozik, és érvényes a Neo FM és a Class FM reggeli hírműsoraira is.
Elfogadták azt a módosító javaslatot is, hogy a zenei rádiókban a műsoridő legalább 35 százalékában magyar zenéket kell sugározni, és ezeknek legalább a negyede nem lehet öt évnél régebbi felvétel.
Jóváhagyták a képviselők a közszolgálati médiumokban sugározható reklámok időtartamának növelését is, óránként hatról nyolc percre.
Az egészségügyi dolgozók is közfeladatot ellátó személynek minősülnének a jövőben, így ők is fokozott büntetőjogi védettséget kapnának. Ezt tartalmazza az egészséügyi salátatörvényhez benyújtott módosító indítvány, amelyet elfogadott a parlament. A törvényjavaslat zárószavazása várhatóan az Országgyűlés következő ülésén lesz.