Vágólapra másolva!
A rendszerváltás után negyedszázaddal az első jogerős ítélet születhetett volna meg egy volt állampárti vezető elleni büntetőperben. A Fővárosi Ítélőtábla az 1956 utáni megtorlások miatt megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében új eljárást rendelt el.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül23 bejegyzés
10:30
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

A vád

Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetéséhez tartozott, 1956 után volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. A vád szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában.

Egy éve kezdődött a tárgyalássorozat. Biszku Béla sem akkor, sem később nem tett vallomást, egy korábbi kihallgatásának jegyzőkönyvét olvasták fel.

10:32
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Volt már ítélet

Tavaly májusban az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt. Az ügyész az eljárás során a cselekmények súlyára tekintettel életfogytiglanit kért, a védelem viszont felmentést. A vádlott érdemi vallomást nem tett, de bűnösségét mindvégig tagadta. A Biszku Béla elleni másodfokú büntetőpert az eljáró bírói tanács a védelem elfogultsági kifogása miatt januárban elhalasztotta.

10:34
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Megérkezett

Biszku Béla megérkezett a tárgyalásra, tolószékben volt. Senki sem kérdezte.

10:36
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Óriási az érdeklődés

Óriási a sajtóérdeklődés, de ezt nagyon jól kezelik a bíróságon, a beléptetés is nagyon könnyen ment.

10:47
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Ítélet lesz

Kilenc után rögtön ítélet is lesz. Az iratismertetés és az utolsó szó joga már megvolt. A sajtón kívül egyelőre más érdeklődő nem érkezett. Biszku Béla egyelőre a rendészeti vezető szobájában van, az ajtó zárva van, igy nem lehet tudni, miről beszélhetnek.

Biszku Béla per Fotó: Bielik István - Origo
10:51
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Több órán át indokolhatnak

Az ítélet utáni indoklás többórás is lehet.

11:01
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

A főügyész is eljött

Az ítélethirdetésre Ibolya Tibor fővárosi főügyész is eljött. Szilágyi György és Novák Előd jobbikos képviselők is feltűntek.

11:02
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Kezdődik

Kezdődik az ítélethirdetés, mindenki bevonult a terembe. Biszku Béla fején fülhallgató van.

11:05
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Megvan az ítélet

Biszku Béla ügyében a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárást rendelt el.

11:07
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Megdöbbentek

Többen megdöbbentek az ítélet miatt, Novák Előd "Szégyen!" kiáltással kommentálta a bírói döntést. Társaival hangosan beszélgetnek, így nem sokat lehet hallani a bíró szavaiból.

11:12
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Indoklás

Zajlik az indoklás, Biszku és kísérői is nyugodtan ülnek a teremben.

11:21
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Lecsendesedett a terem

Zajlik az indoklás, most mindenki lecsöndesedett, és nyugodtan hallgatja a bírót.

11:25
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

A harmadik tényállás

Már a harmadik tényállásnál tartanak, amely a kommunizmus bűneinek tagadásáról szól.

11:31
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Tolószékben, fejhallgatóval

Biszku Béla per Fotó: Bielik István - Origo
11:33
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Mi történt korábban?

A bíróság ismerteti a korábbi eseményeket. Néhányan kimentek a tárgyalóból.

11:54
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Felülbírálták

A Fővárosi Ítélőtábla teljesen felülbírálta az elsőfokú ítéletet. A másodfok nem értett egyet az elsőfokú bíró kizárásával. A másodfok szerint a történelmi felelősség és a jogi felelősség nem feleltethető meg egymással.

11:59
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Mansfeld forog a sírjában

Novák Előd azt üvöltötte a bíróságon, hogy "Mansfeld Péter forog a sírjában!". A bíró rendre utasította, és kiküldte a teremből. A jobbikos képviselő szerint szégyen a bírósági ítélet. Képviselőtársa, Szilágyi György a teremben maradt. Folytatódik az indoklás ismertetése, újra csönd van a teremben, csak a bíró beszél.

Fotó: Bielik István - Origo
12:07
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Közvetett bizonyítékok voltak

A Fővárosi Ítélőtábla szerint az elsőfokú eljárás során közvetett bizonyítékok alapján született ítélet, nem teljesítették maradéktalanul az ügyfelderítési kötelezettséget. Az akkori döntés Kahler Frigyes történész, jogász írásain alapult.

12:14
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

A salgótarjáni sortűz

A Fővárosi Ítélőtábla szerint nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Biszku Béla a felelős a salgótarjáni sortűzért. A salgótarjáni fegyverhasználat a másodfok szerint jogszerűtlen volt, de a vádlott felelőssége ebben nem tisztázott.

12:18
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Technikai szünet

Technikai szünetet kért a védő, mert Biszku Bélának ki kell mennie a mosdóba.

12:41
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Örül a védelem

A védelem számára megnyugtató a döntés - mondta Biszku Béla ügyvédje. Szerinte hiteles történészekre van szükség a tények tisztázásához. 

12:59
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Biszku vs. Simon Gábor

A Jobbik szerint felháborító a döntés. Novák Előd szerint "Biszku Béla Simon Gáborhoz hasonlóan élvezheti a luxusnyugdíjat".

13:10
június 01, 2015
Vágólapra másolva!

Elvitték

Befejeződött az indoklás ismertetése, Biszku Bélát egy hátsó kijáraton keresztül kivitték az épületből.

Biszku Bélát egy hátsó kijáraton keresztül vitték ki az épületből Fotó: Bielik István - Origo