Vágólapra másolva!
Bocsánatkérésre kötelezné a Helsinki Bizottság Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert egy menekültekről szóló Facebook-bejegyzés miatt. A szervezet szerint a városvezető szavai - "a menekültek sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek" - ellentétesek az egyenlő bánásmódról szóló törvénnyel, ráadásul "megalázóak és megszégyenítőek" a menekültekre nézve. A politikust emiatt zaklatással is vádolják, a per csütörtök reggel kezdődött.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül20 bejegyzés
09:01
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté ismét bíróságon kezdi a napot

Két héten belül másodjára is a Fővárosi Törvényszéken kezdi a napot Kocsis Máté, aki legutóbb Ungár Klára Facebook-bejegyzése miatt ment a bíróságra. Azt a pert első fokon megnyerte, az ítélet szerint jár neki a kétmillió forint és a bocsánatkérés.

Ungár Klárának kétmillió forintot kellene fizetnie a nem jogerős ítélet szerint Forrás: Origo
09:09
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Az a bizonyos poszt

A Helsinki Bizottság e miatt az augusztusi Facebook-poszt miatt perelte be Kocsis Mátét.

A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a...

Szerző: dr. Kocsis Máté, 2015. augusztus 4.
09:15
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Bocsánatkérést akarnak

A Helsinki Bizottság azt várja a bíróságtól, hogy kimondja: a VIII. kerületi önkormányzat, valamint Kocsis Máté az idézett poszttal "zaklatást követtek el a Magyarországra érkező migránsokkal szemben, és ekként megsértették emberi méltósághoz fűződő jogukat". Bocsánatkérésre is köteleznék az alpereseket, az alábbi szöveget kellene a helyi lapban lehozni, valamint a Facebook-oldalakon, honlapon közzétenni: „Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzata és dr. Kocsis Máté polgármester a bíróság jogsértést megállapító döntése alapján bocsánatot kér a dr. Kocsis Máté Facebook-oldalán a II. János Pál pápa téren tartózkodó migránsokkal kapcsolatban 2015. augusztus 5-én tett megalapozatlan, durván általánosító, súlyosan gyűlöletkeltő megjegyzés miatt".

Menekültek a II. János Pál pápa téren Forrás: MTI/Balogh Zoltán
09:24
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Élete legszórakoztatóbb perére készül Kocsis Máté

Ez lesz életem legszórakoztatóbb pere - mondta korábban Kocsis Máté a Helsinki Bizottság keresetéről.

Úgy számol a politikus, hogy ez lesz élete legszórakoztatóbb pere Forrás: MTI/Máthé Zoltán
09:32
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Az Origo cikkére is hivatkoznak a keresetben

A Helsinki Bizottság keresetlevele több online portálon megjelent tudósítást is idéz, amelyek szerint a II. János Pál pápa téren várakozó menekültek egyáltalán nem voltak agresszívek. Az Origo cikkére is hivatkoznak, amelyben leírtuk, hogy több százan voltak a téren, de

augusztus 6-ig mindössze 6 írásos lakossági panasz érkezett az önkormányzathoz

(az egész kerületből 12), és az állítólagos késelésről is csak annyit tudott mondani Bajusz Ferenc, a józsefvárosi közterület-felügyelet vezetője, hogy arra nézve „voltak információk".

Menekültek pihennek a II. János Pál pápa téren Forrás: MTI/Balogh Zoltán
09:37
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Kocsis nélkül kezdődik a per

Megkezdődött a bírósági tárgyalás, de a józsefvárosi polgármester nem jelent meg a peren.

A mai első tárgyalás Forrás: Origo
09:40
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Ez a baja a Helsinki Bizottságnak

A bíró ismerteti a Magyar Helsinki Bizottság keresetét: a felperes szerint Kocsis Facebook-posztja alkalmas volt arra, hogy a menekültek ellen gyűlöletet keltsen. A józsefvárosi önkormányzatot és Kocsis Mátét is beperelték, mondván: az önkormányzatra vonatkozik az egyenlő bánásmódról szóló törvény.

09:42
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Kocsis csak véleményt mondott?

A védelem arra hivatkozott írásos védekezésében, hogy Kocsis Máté csak véleményt mondott - a védő alkotmánybírósági határozatokra hivatkozott -, valamint a leírtak a valóságnak megfelelnek.  

09:46
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

"Kedves migránstömegek, bocs!"

A tárgyaláson ugyan nem jelent meg, de egy hétfői Facebook-bejegyzésben a perrel foglalkozott Kocsis Máté.

Kocsis Máté annyit azért írt, hogy "Bocs!" Fotó: Origo

"Beperelt a Soros György által is támogatott Helsinki Bizottság nevű valami" - kezdi a posztot, majd így folytatja: "azt mondják, kérjek bocsánatot a migránsoktól (gondolom az összestől, személyesen), mert egy nyári fb-bejegyzésemben megbántottam, sőt "zaklattam" is őket". A polgármester gúnyosan hozzátette: "Ígérem ennek a bizottságnak, hogy legközelebb sem a helyi lakókat fogom okolni, ha ilyesmi történik. Kedves beazonosítatlan migránstömegek, bocs!"

09:49
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Nem lehet fotózni a tárgyalóteremben

Az alperes önkormányzat jelen lévő képviselői nem járultak hozzá, hogy fénykép készüljön róluk a tárgyalóteremben.

09:52
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Peren kívül megegyeznek

Bő negyedóra alatt gyakorlatilag véget ért a Magyar Helsinki Bizottság és a VIII. kerületi önkormányzat, illetve Kocsis Máté polgármester pere.

A felperes Magyar Helsinki Bizottság ugyanis elfogadta a peren kívüli egyeztetés lehetőségét.

09:55
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Közösen szövegeznek majd

A Magyar Helsinki Bizottságnak ezek után az alperesekkel kell egyeztetnie az általuk közzéteendő szövegről.

09:57
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Fél év múlva folytatják

Vége a tárgyalásnak: hat hónap múlva folytatják, addig egyeztetnek a felek a szövegjavaslatról, amit Kocsiséknak közzé kellene tenni.

Rendőrök igazoltatták a menekülteket a Józsefvárosban Forrás: Origo
10:06
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

A vélemény is lehet zaklató

Kocsis Facebook-bejegyzése a védelem szerint nem konkrét népcsoportra vonatkozott, hanem a téren tartózkodókra, így nem vonatkozik rá az egyenlő bánásmódról szóló törvény.

A Magyar Helsinki Bizottság felperesként azonban úgy látja, hogy a zaklatás vélemény útján is megvalósulhat. A védelem ezután kérte, hogy kössenek peren kívüli egyezséget, és állapodjanak meg valamilyen szövegben, amit a polgármester közzétesz.  

10:08
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Kiderült, miért nem ment el Kocsis

Az alperes védői a tárgyalás után elmondták: Kocsis Máté is megjelent volna a tárgyaláson, ám ezt egyéb, halaszthatatlan közfeladatai miatt nem tudta megtenni. 

10:12
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Telefonszámot cseréltek az ügyvédek

A gyorsan véget ért első tárgyaláson a felperes Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei azt mondták, szerintük ha magyarok lettek volna a II. János Pál pápa téren, akkor nem általánosított volna a polgármester úgy, hogy a magyarok ezt vagy azt csinálják.

Kocsis Máté erre a tárgyalásra nem jött el - a kép a korábbi, Ungár Klára elleni per után készült Forrás: Origo

A polgármesternek nagy a felelőssége a közhangulat alakításában - figyelmeztettek. A felperes most szövegszerű javaslatot vár az alperestől, amiről egyeztethetnek. Az ügyvédek ezért telefonszámot is cseréltek egymással.

10:15
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Év végéig nem szövegeznek még semmit

Mint a tárgyalás után kiderült, a felek fél évet kaptak arra, hogy a következő tárgyalásig megszövegezzék azt a nyilatkozatot, amit majd Kocsis közzétesz, de ezt a szövegezési munkát idén már nem kezdik el, mert az alperesi képviselők téli szabadságra mennek.  

10:18
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Az önkormányzat jól jöhet ki belőle

Az alperes önkormányzat ügyvédei arra számítanak, hogy az önkormányzat jól jöhet ki a perből, mert nem biztos, hogy velük szemben megáll a Magyar Helsinki Bizottság keresete. Az ügyvédek szerint ugyanis az írás nem a kerület oldalán, hanem Kocsis Máté saját Facebookján jelent meg, az a polgármester saját írása volt, nem pedig az önkormányzaté.

10:20
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

A megegyezés mindenkinek olcsóbb

Ha sikerül kompromisszumos szövegjavaslatot kidolgozniuk a feleknek, és így peren kívül megegyezniük, azzal mindkét fél jól járna: ez esetben semelyik félnek nem kell perköltséget fizetnie.

10:22
november 12, 2015
Vágólapra másolva!

Fél év múlva folytatják

Az egyetlen és rövid tárgyalás után jövőre, fél év múlva tartják a következő tárgyalást a Magyar Helsinki Bizottság és a józsefvárosi önkormányzat, illetve Kocsis Máté között zajló perben.