Vágólapra másolva!
Brüsszel bosszújának nevezte Kósa Lajos, Fidesz-frakcióvezető és Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció polgári kezdeményezése alapján javasolt eljárást Magyarországgal szemben. Rogán Antal megerősítette, hogy az Európai Bizottság korábbi cáfolata ellenére elindulhat a 7. cikk szerinti eljárás. Mindkét politikus Orbán Viktor kvótarendszerrel szembeni fellépését gyanítja az akció mögött. Rogán Antal napirend előtt számolt be az EU-török uniós csúcsról az Országgyűlésnek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül20 bejegyzés
14:03
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Megemlékezéssel kezdődik az ülés

A képviselők Herbst Jánosra emlékeznek. Herbst János 59 évesen hunyt el. 1998 és 2002 között volt a Fidesz parlamenti képviselője.

14:04
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Rogán Antal a kormány nevében beszél

Sajnálja, hogy az EU–török csúcs előtt a miniszterelnök által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen az MSZP a hétvégi kongresszusa miatt nem vett részt.

14:06
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

A Juncker-képlet él

Az uniós csúcson Magyarország támogatta a humanitárius segítségnyújtást, ahogy Törökország uniós csatlakozását is. A Visegrádi Négyek intenzíven lobbiztak azért, hogy újabb kényszerbetelepítésre ne kerülhessen sor. Rogán Antal szerint ez azonban csak a török kvótákra vonatkozik, a már az unió területén lévő bevándorlók kötelező szétosztását Juncker és az Európai Unió továbbra is erőlteti.

14:09
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

12 másodpercenként 1 bevándorló

A határok védelméről továbbra sincs megállapodás. A bevándorlók továbbra is ellenőrizetlenül áramlanak Európába, a folyamat ráadásul felgyorsult: 12 másodpercenként érkezik 1 bevándorló. A kormány ezért december 14-ig az Európai Bíróságon támadja meg a kötelező kvótarendszert – jelentette be Rogán Antal.

14:11
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Németh Zsolt, Fidesz

Németh Zsolt szerint bizonytalan, hogy Törökország képes lesz-e megvédeni külső határait, ezért ez a teher továbbra is napirenden van. Bízik benne, hogy Törökország vízumliberalizációja Ukrajnára is vonatkozik majd. Van értelme az aláírások további gyűjtésének, mert a hétvégi uniós csúcson elért eredmény reményt ad arra, hogy a magyar álláspontot meg tudjuk védeni Brüsszelben.

14:13
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

MSZP: Közös megoldás kell

Az MSZP üdvözli az EU–török megállapodást, mert a problémákat a helyszínen kell megoldani. Szintén közös megoldás kell a terrorveszély elhárítására, amit nem lehet összemosni a migrációval – mondta Tóth Bertalan. Az MSZP törvényjavaslatot is benyújtott ebben a kérdésben.

14:16
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

LMP: Még messze a megoldás

Törökország mellett Libanon és Jordánia is támogatásra szorul – mondta Schiffer András, aki szerint az egyedüli lépések politikája nem vezet sehova. Hiába építetünk kerítést, ha egyszer a menekültek már a kerítésen belül vannak. A török–európai tárgyalásoknál nem lehet elmenni a kurdok helyzete-, és amellett, hogy Törökország biztosítja az Iszlám Állam szállítási útvonalát. 

Fontos, hogy a toloncegyezményeket az EU egységesen tárgyalja újra. Schiffer András felvetette, hogy a nagy fegyvercégek is felelősek a migrációs válságért.

14:17
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Jobbik: Felesleges a konzultáció

Mirkóczki Ádám szerint a magyar–román határzár mielőbbi megvalósítására van szükség. A nemzeti konzultáció kvótaügyben kevés és felesleges, a Jobbik alkotmánymódosítást javasol. 

14:20
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Képmutató és halogató Brüsszel

A KDNP sajnálja, hogy Európa nem erős pozícióból tárgyalt Törökországban, mert nem volt képes megvédeni magát. Brüsszel semmit nem tesz a határok védelméért, most éppen a törököktől várja a megoldást. Vejkey Imre úgy látja, jobb lett volna a görög határt lezárni. Egyben üdvözölte, hogy az EU a további 400 ezres kvóta tekintetében nem erőltethet ránk egyetlen menekültet sem. 

14:26
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence: "Brüsszeli Bourbonok"

71 éve alapították a Demokrata Néppártot, Varga Laci bácsi lakásán, akit pár nappal később a nyilasok le is tartóztattak. Akkor a nyilas uralom ellenében alakult meg a párt, nagy társadalmi támogatottsággal. A kereszténydemokráciának azóta is van és lesz támogatottsága. 

A Bourbon-dinasztia egy olyan uralkodó ház, amelyik semmit sem tanult, de semmit sem felejtett. A mostani brüsszeli bürokraták ma már arról beszélnek, hogy friss munkaerőre van szükségük. Azt már megszoktuk, hogy Orbán Viktoron kívül nincs olyan politikus ma Európában, aki egy éven belül ugyanazt mondja a menekültekről. A KDNP álláspontja szerint a betelepítések sértik az emberi méltóságot, mert a nagyvállalatok érdekeit szolgálják ki, miközben a bevándorlás társadalmi költségeit szétterítik. 

14:32
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Rogán Antal válaszol

Rogán Antal nem tudja, mit szólna Adenauer ahhoz a bizonytalansághoz, ami ma Európát a bevándorlás kérdésében jellemzi. Európa nem akarja tudomásul venni, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás politikája megbukott. Ez már a párizsi merényletek előtt is nyilvánvaló volt. 

Az illegális bevándorlás ellenőrizhetetlenül hozhat be Európába akár terroristákat is, és veszélyezteti a keresztény európai kultúrát, mert megváltoztatja az etnikai és vallási viszonyokat – mondta Rogán Antal.

14:37
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

MSZP: A demokrácia alapja a jólét

Lukács Zoltán a demokrácia csorbulásáról beszél. A születésnapos kereszténydemokrata párt is része ennek a koalíciónak. Azok a nagy elődök, akikre ön hivatkozott, nem biztos, hogy büszkék lennének a mostani KDNP-re - utalt Rétvári Bence felszólalására. A demokrácia alapja a jólét: egy olyan országban, ahol nyomorognak az emberek, nem beszélhetünk demokráciáról. A Fidesz nem képes az önkorrekcióra, ezért távoznia kell a hatalomból. Ha a Szovjetunió össze tudott omlani, akkor önökkel is előfordulhat. Az MSZP más demokráciáról és köztársaságról álmodik: vissza kell adni a külföldiek szavazati jogát, az önkormányzatiságot, a szakszervezeti jogokat, a civileket pedig támogatni, nem üldözni kell. 

14:41
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Rogán 2006 ősze eseményeivel válaszol

Az MSZP válságba került kormánya 2006 őszén a rendőrséget a lakosság ellen fordította. Az akció eredménye a békés tüntetők bántalmazása és a tüntetők közé lövetés volt. A rendszerváltás óta ekkor fordult elő először, hogy egy ellenzéki képviselőt is megvertek. Ha pedig a jólétről van szó, akkor emlékeztetném önöket, hogy önök úgy emeltek bért, hogy utána vissza is vonták, és úgy csökkentettek adót, hogy a választás után visszaemelték. 2007 és 2010 között a minimálbér reálértéke minden évben 10 százalékkal csökkent. A rezsiköltségeket pedig megfizethetetlenné tették – reagált Lukács Zoltán felszólalására Rogán Antal.

14:48
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

LMP: A klímaváltozás növeli a migrációt

A klímaváltozás növeli a szegénységet és a migrációt is, Magyarország mégis úgy tesz, mintha a kérdés minket nem érintene – Schmuck Erzsébet a párizsi klímacsúcs kapcsán beszél. Az előzetes vállalások 2,7 százalékos hőmérséklet-növekedést hozhatnak, ami katasztrofális a Földre nézve. Felmerül a kérdés, hogy mit tesz Magyarország? A rendszerváltás után a nehézipar összeomlott, ezért nem tudatos vállalással értük el a 40%-os károsanyag-kibocsátáscsökkenést. A magyar politika központjában az orosz gáz és az orosz atom van. Magyarország az európai klímavédelem potyautasa az LMP szerint, pedig az ország a klímaváltozásnak egyik leginkább kitett ország. 

14:53
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Magyarország támogatja a klímaegyezményt

A magyar álláspont szerint egy jogilag kötelező érvényű egyezményre van szükség. A kibocsátás csökkentése a szélsőséges időjárás miatt is fontos. Az EU a világ kibocsátásának csak a 9%-áért felel, az EU-n belül Magyarország kibocsátása alig 1%. Az 1990-es kibocsátáshoz képest jelentős javulást értünk el, és nem a nehézipar összeomlása miatt. Fónagy János visszautasította az LMP állítását, hogy Magyarország potyautas lenne.

14:58
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Jobbik: Hányszor két hét kell még a rendhez?

Mirkóczki Ádám az elmúlt napok bűnelkövetéseinek felsorolásával kezdte felszólalását. Ha véletlenül kézre kerül az elkövető, akkor a bíróság példátlanul enyhe ítéletet hoz, ha viszont valaki a saját kezébe veszi a tulajdona védelmét, akkor példátlanul szigorú ítéletek születnek. A Jobbik nem a rendőrséget, hanem azokat a politikusokat hibáztatja, akik a rendőrséget utasítják. A magyar lakosság szubjektív biztonsága elleni merénylet volt, hogy a szabálysértések értékhatárát 20 000 forintról 50 000 forintra emelte a kormány. Mindenki áldozata a cigánypolitikának, és ebben a cigányelit felelőssége is nagy, Orbán Viktor pedig egy személyben is felel - fogalmazott Mirkóczki Ádám.

15:04
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Kontrát: Magyarország jogállam

Kontrát Károly a cigányság elleni rasszista támadásnak minősítette Mirkóczki Ádám felszólalását és leszögezte, hogy Magyarország jogállam. A települések értékelik a rendőrség teljesítményét. 169 település rendőrségi beszámolóit a helyi közgyűlések rendre elfogadták. A lakosok a rendőrség munkáját 4,1-re értékelték. Kit érdekel? - kiabáltak be a Jobbik-frakcióból. 

Az ismert bűncselekmények száma 100 000-rel csökkent, ami 13-15 százalékos csökkenést jelent. A nyomozás eredményessége pedig nőtt. A határvédelem nem vonja el a rendőrség figyelmét a bűncselekményekről. Magyarországon rend van - állítja Kontrát Károly. 

15:09
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Brüsszel bosszúja

Magyarország szavazati jogának felfüggesztését jelentheti a 7. cikk szerinti eljárás elindítása. Az eljárás kezdeményezőjét, egy radikális és szélsőbalos szervezetet Soros György támogatja. Mindezt azért, mert Magyarország most már rendkívül következetesen, akár egyedül is kiáll a kötelező kvótarendszerrel szemben, és betartja mind a schengeni, mind a dublini egyezményt. Eddig több mint egymillióan írták alá az erre vonatkozó nemzeti konzultációt - jelentette be Kósa Lajos. A kötelező betelepítési kvóták elleni aláírásokat addig gyűjtik, ameddig Brüsszel vissza nem vonja a javaslatot. 

15:23
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

Rogán szerint is Brüsszel bosszúja

Brüsszel megkerülte a jogi utat azzal, hogy sem a tagállami kormányokkal, sem a tagállami parlamentekkel nem egyeztetett. A kötelező kvótarendszer nemcsak törvénytelen, de veszélyes is. Rogán Antal elmondta újra, amit már elmondott első felszólalásában. A bevándorlók ráadásul havi 130 000 forintba kerülnek. Soros György még ennél is többet, 4,5 millió forintos támogatást javasolt migránsonként, ami már nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Európai Uniónak komoly terhet jelent. 

Valóban Brüsszel bosszújáról lehet szó – erősítette meg a gyanút Rogán Antal, mert másfél hete Brüsszel még arról beszélt, hogy nem jön szóba a 7. cikkely alkalmazása Magyarországgal szemben.

15:27
november 30, 2015
Vágólapra másolva!

120 éves az IPU magyar csoportja

Ezzel véget értek a napirend előtti felszólalások. Most az Interparlamentáris Unió jubileumi közgyűlése kezdődik az Országgyűlésben. A világszervezetben Magyarország a megalakulás óta jelen van. Az Országgyűlés törvényhozó munkája a közgyűlés után folytatódik, mi búcsúzunk. Köszönjük a figyelmet!