Egy MSZP-s vezető szerint telefonon gyakoroltak nyomást Hagyóra

2010.03.08. 15:28

Telefonon kérte meg az MSZP vezetése Hagyó Miklóst, hogy függessze fel párttagságát - állítja a párt elnökségének egyik tagja. A korábban főpolgármester-helyettesként a BKV felügyeletéért is felelős Hagyóról vasárnap a BKV egykori vezérigazgató-helyettese azt állította, utasításokat adott neki gyanús BKV-s ügyekben, és pénzt is elfogadott tőle. Hagyó visszautasította Balogh állításait.

Az MSZP legfelsőbb vezetésének kérésére függesztette fel párttagságát Hagyó Miklós - állította az [origo]-nak a szocialista párt elnökségének egyik névtelenséget kérő tagja, aki szerint azért kérték meg erre Hagyót, mert úgy érezték, magától nem lépte volna meg ugyanezt. Forrásunk szerint az MSZP vezetése telefonon beszélt Hagyóval, aki ezt követően jelentette be vasárnap, hogy felfüggeszti párttagságát. Azt nem kívánta elárulni, hogy az elnökség melyik tagja hívta fel ezzel Hagyót. Kérdésünkre, hogy ez mennyiben köthető a Balogh Zsolt korábbi BKV-vezérigazgató-helyettessel készült szombati interjúhoz, forrásunk annyit mondott: az interjú csak ahhoz kellett, hogy "határozottabban kérjék" Hagyót, hogy lépjen hátra.

Egy, az MSZP vezetéséhez közeli forrásunk szerint a hétvégén semmilyen formális párttestületi ülés, tanácskozás nem volt, ahol ezzel a kérdéssel foglalkozhattak volna, így hivatalosan nem szólíthatta fel a pártvezetés Hagyót a távozásra. Ez azonban nem zárja ki, hogy informálisan gyakoroltak nyomást Hagyóra. Az [origo] megkereste Hagyó Miklóst is, de telefonján csak az üzenetrögzítő válaszolt.

A budapesti MSZP-szervezet elnöke, a Hagyó mellett korábban kiálló Burány Sándor ugyanakkor úgy tudja, a korábbi főpolgármester-helyettes önként döntött a párttagság felfüggesztése mellett. Hasonlóan fogalmazott Bárándy Gergely, az MSZP elnökségének tagja, aki szerint ilyen lépésre nem lehet senkit rákényszeríteni. A párttagságtól csak az etikai bizottság foszthat meg valakit, de ilyen eljárás Hagyó ellen nem indult - mondta Bárándy.

A BKV-ügyben gyanúsított Balogh a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban azt állította: Hagyó konkrét utasításokat adott neki, hogy mely cégekkel kell szerződést kötni, illetve összesen mintegy 70 millió forintot kellett neki átadnia, amit a BKV vezetői a társaság körüli cégektől szedtek össze. Balogh vasárnap a HírTV-nek adott nyilatkozatában is megismételte állításait.

Balogh állításaira Hagyó közleményben reagált, amelyben rágalomnak minősítette Balogh szavait, és perrel fenyegette meg a korábbi vezérigazgató-helyettest és azokat, akik megismétlik állításait. "Munkámat mindig képviselői eskümhöz híven végeztem. Tiszta lelkiismerettel állok bármely, tevékenységemet vizsgáló fórum elé" - tette hozzá. A Népszabadságnak azt is mondta: el tud számolni a vagyonával, amelyet még politikai pályafutása előtt szerzett az üzleti életben.

Hagyó a BKV-botrányban

A BKV tavaly nyáron kirobbant végkielégítési és tanácsadói botránya akkor érte el a közlekedési társaságot is felügyelő korábbi főpolgármester-helyettes személyét is, amikor idén január elején a rendőrség előállította és hűtlen kezeléssel meggyanúsította H. Évát, Hagyó korábbi szóvivőjét. H. Éva a gyanú szerint anélkül vett fel összesen 24 millió forint fizetést és prémiumot a BKV-tól, hogy valódi munkát végzett volna a cégnek. H. Éva ezt tagadja, és egy interjúban boszorkányüldözésnek minősítette a BKV-ügyben folyó eljárást.

Január végén jelentek meg először hírek - a Népszabadság írta, meg nem nevezett szocialista forrásokra hivatkozva -, hogy Hagyót az MSZP fővárosi szervezete esetleg hátrább sorolná a budapesti listán, amelyen lemondása előtt a harmadik, szinte biztosan befutó helyen szerepelt. Ezt hivatalosan nem erősítették meg, a budapesti párttanács állítólag nem is szavazott ilyen indítványról.

Január végén azonban a rendőrség őrizetbe vette Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját is, néhány nappal később pedig az ATV, meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva megszellőztette a hírt, hogy Antal és Balogh terhelő vallomást tettek Hagyóra is. Balogh ügyvédje, Bárándy György az [origo]-nak elismerte, hogy ügyfele valóban alkudozik az ügyészséggel. A Magyar Nemzetnek és a HírTV-nek adott interjúival Balogh lényegében nyilvánosságra is hozta, miket mondhatott Hagyóról a nyomozóknak.

Hittek az ártatlanságban

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje január végén még általánosságban azt mondta: "akit igaztalanul vádolnak, megvédjük, akiről pedig kiderül, hogy hibát vétett, nem védjük meg". Másnap azonban a budapesti párttanács visszalépésre szólította fel Hagyót. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti területi szövetség alelnöke akkor azt mondta: rossz érzéssel hozták meg a döntést, mert bíznak Hagyó ártatlanságában, de a helyzet politikai értelemben "eszkalálódott" a hivatalosan nem cáfolt hírek miatt.

Hagyó egy nap gondolkozás után bejelentette, hogy teljesíti az MSZP kérését: lemondott fővárosi képviselői mandátumáról, egyéni jelöltségéről és a budapesti listán elfoglalt helyéről (ez utóbbi azt is jelenti, hogy májustól biztosan nem lesz képviselő, így mentelmi joga sem lesz). "Hagyó Miklós nehéz helyzetben hozott felelős politikai döntést" - reagált a bejelentésre Burány Sándor, az MSZP budapesti szervezetének elnöke, aki szerint Hagyó nem akarta, hogy "küzdelme az igazságáért ártson az MSZP-nek".

A szombaton megjelent Balogh-interjúval egy időben azonban a Die Presse című osztrák lapban is megjelent egy interjú Mesterházyval, aki azt mondta: "Véleményem szerint egy párt csak akkor lehet hiteles a korrupció dolgában, ha minden korrupt elemet kitaszít. És mi éppen ezt tesszük" - mondta az osztrák lapnak az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Lendvai Ildikó pártelnök is élesen fogalmazott, amikor a Balogh-interjúról kérdezték: "Aki bűnös, nem fogjuk védeni, ha valaki bűnös, annak nem lesz helye a szocialista pártban" - mondta.

Az MSZP lépését az indokolhatja, hogy a választási kampányban nagyon rosszul jön a pártnak a BKV-botrány. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője például már vasárnap igyekezett rátolni az egész MSZP-re az ügyet, amikor azt mondta: kizárt dolog, hogy Hagyó egyedül, a szocilaisták vezetőinek tudta nélkül megtette volna azokat a dolgokat, amelyekről Balogh beszélt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK