A háború története

"Voltam Boszniában a legborzalmasabb helyeken is. Az meg sem közelítette ennek a háborúnak a borzalmait" - mondta 2000-ben Csecsenföldről hazatérve egy brit haditudósító. A csecsen háborúban mindkét fél rengeteg civilt ölt meg és a béke továbbra is nagyon messze van.

1991-ben, még orosz fennhatóság alatt tartottak először szabad választásokat Csecsenföldön. A választást azért lehetett kiírni, mert az addigi vezetés a meghiúsult moszkvai kommunista puccsistákat támogatta, így távozásukat az orosz kormány is szorgalmazta. A győztes a Csecsen Nemzeti Kongresszus elnökjelöltje, Dzsohar Dudajev lett, aki kampányában azt ígérte, hogy kikiáltja a függetlenséget.

Dudajev

Dudajev azért hitt a függetlenség sikerében, mert a balti államok példájában bízott. A választás előtt egy évvel hagyta el Észtországot, ami igazán jól állt az elszakadáshoz vezető úton. Dudajev ott a szovjet légierő parancsnokaként szolgált, és megtagadta, hogy rátámadjon az észt parlamentre. Inkább lemondott magas katonai rangjáról (az általa irányított bombázok képesek voltak atomtámadásra is) és hazament elnöknek. Megválasztása után rögtön kijelentette, hogy Csecsenföld elszakadt Oroszországtól. Ezzel akkoriban senki sem törődött Moszkvában, hiszen éppen a Gorbacsov elleni puccs foglalkoztatta az ottani politikusokat.

1992-ben, már Borisz Jelcin aláírása volt azon a rendeleten, amely megszüntette a csecsen-ingus közös autónomiát, hogy leválassza a renitenseket a legyőzöttektől. Dudajev ezen felbuzdulva formálisan is megerősítette a terület elszakadását azzal, hogy saját alkotmányt vezetett be, amely Oroszországtól független, önálló államként tüntette fel Csecsenföldet. A formális elszakadással párhuzamosan beindult a csecsen terrorizmus is. 1990-91-ben három orosz repülőgépet térítettek el csecsen szeparatisták.

1992-ben Dudajev kiutasította az orosz katonákat a csecsenföldi bázisokról, de a fegyvereiket nem vihették magukkal. Mivel Moszkvából nem érkezett parancs az ellenállásra, a teljes hadsereg kivonult, maga után hagyva többek között 42 tankot és 29 ezer gépfegyvert. 1993-ban akkor fogyott el az oroszok türelme, amikor Csecsenföldön nem nyitották ki a szavazófülkéket az orosz választások alkalmából, mondván, hogy ez egy másik ország.

Ekkor gazdasági blokád alá vonták a területet. Az oroszok leállították a pénzügyi kapcsolatokat, vagyis az állami alkalmazottak nem kaptak többé fizetést és nem jöttek meg a nyugdíjak. Leállt a légi közlekedés, kikapcsolták a tévétornyokat és a telefonhálózat nagy részét, és naponta többször elment az áram. A blokád miatt hihetetlen virágzásnak indult a fekete kereskedelem és a szervezett bűnözés.

Moszkvában azóta közhely, hogy a csecsenek maffiózók. Groznijban alig volt közvilágítás, de az utcák tele voltak innen-onann lopott és senkitól sem ellenőrzött luxus-autókkal. Korabeli beszámolók szerint 400 dollár alatt maradt a kalasnyikov ára a piacon. Dudajev megcsapolta az orosz olajvezetéket, hogy az innen szerzett bevételből finanszírozza az ország működését. Áramlottak a fegyverek Afganisztánból és moszkvai gyanú szerint a török kormány is minden segítséget megadott a szakadár tartománynak. Grúziából és Azerbajdzsánból is könnyen lehetett fegyvert szerezni.

1994-ben Jelcin úgy döntött, hogy visszaszerzi Csecsenföldet. A zavaros kaukázusi vidéken egy győztesen kivívott függetlenség felkelések sorozatát indíthatta volna el, ráadásul félt az iszlám befolyás erősödésétől is. Ez lett volna az első alkalom, hogy az Oroszországi Föderációhoz tartozó terület veszik el, hiszen a függetlenedett szovjet utódállamok 1991 előtt is önálló köztársaságok voltak. Jelcin először cselhez fordult. Orosz belügyi alakulatokat küldött Groznijba, akiknek puccsot kellett volna végrehajtaniuk. A tervből azonban semmi sem lett. Dudajev emberei már a repülőtéren körbevették a gépből kiszálló orosz egységeket, elvették fegyvereiket, és hogy a megalázás még kegyetlenebb legyen, busszal küldték őket haza Oroszországba.