Nem az ígéretekből lett a történelem

Volt köztük, aki ikonná nemesedett, volt, aki kétségtelen érdemei és néhány hibája mellett is leginkább csak "rendes fickóként" maradt meg az amerikaiak emlékezetében, és volt, aki eltékozolta lehetőségeit - az [origo] megnézte, hogy az elmúlt ötven év izgatottan várt amerikai elnökei mennyiben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Három elnök, három korszak, háromféle eredmény.

Várakozások: Bárki, csak Carter ne? - kérdezte az Economist az 1980-as elnökválasztás előtt megjelenő számának címlapján, és bár a kérdőjel ott volt a végén, maga a felvetés sokat mondott a szürke elnököktől (Ford, Carter) megcsömörlött amerikai közhangulatról. Az amerikai nép most egészen biztosan nem panaszkodhat arra, hogy ne lenne miből választani, mert két egészen eltérő jelölt küzd egymással - írta a Time.

Reagant sem akkor nem tartották, sem azóta nem tartják kiemelkedő elmének, de ami ennél sokkal többet jelent Amerikában - rendes fickónak tartották - írja róla Stephen Graubard történész. A hatalmon lévő demokrata Jimmy Carterétől eltérő filozófiát, az állam súlyának csökkentését, kevesebb kormányzati beavatkozást hirdetett Ronald Reagan. (Konkrét ígéretekben egy követ fújtak - mindketten adócsökketést ígértek, igaz, különböző mértékben.) Egyetlen terület volt, amire Reagan több állami pénzt költött volna Carternél - ez természetesen a honvédelem volt. Kommunistaellenességét bel- és külpolitikában is markánsan kifejezte - szerinte Kennedy Nagy Társadalom-programjából is Marx szelleme bújik elő - Cartertől pedig gyakorlatilag minden érdemét elvitatta egyszerű nyelven előadott, hatásos beszédeiben - ekkor kamatoztathatta színészi képességeit.

Eredmények: Lehet, hogy Reagan nélkül is összeomlott volna a Szovjetunió, de az biztos, hogy olyan dolgokat mondott ki, amelyeket az ő pozíciójában már hosszú ideje senki (elég csak a berlini fal előtt elmondott beszédére gondolni, melyben Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárnak üzent, hogy bontsa le a falat). Az amerikai fegyverkezés felpörgetésével az ekkor már javában hanyatló Szovjetunió nem tudta felvenni a versenyt. Szerencséje is volt, Gorbacsov megfelelő partnere lett, és sokat segített egyenes, nyílt kiállása, amelyet kiemel a legtöbb róla szóló megemlékezés.

"Reagan elnök: egy életre szóló szerep" - ezt a címet adta könyvének az elnök életrajzírója, Lou Cannon, amivel arra utal, hogy nem tudta eldönteni, Reagan valódi jellemét, vagy egy következetesen végigvitt alakítást ismert e meg elnöksége idején. A BBC szerint azonban ez nem is lényeges, Reagan ugyanis - aki a legjobban kommunikáló elnök volt - visszaadta az amerikaiak hazájukba vetett jóérzését.

Persze követett el súlyos hibákat. Megsértette a nemzetközi fegyverkereskedelemre vonatkozó egyezményeket, amikor egy iráni fegyvereladásból származó pénzből az amerikai kormány a nicaraguai kontrákat támogatta. De az ügynek nem lett komolyabb következménye (többek között ezért nevezték Reagant teflon-politikusnak, akire nem ragadtak rá piszkos ügyek). Máig meghatározó lépése volt, hogy a Szovjetunió elleni harc keretében fegyverrel és pénzzel támogatott olyan radikális csoportokat például Pakisztánban és Afganisztánban, amelyek azóta az egész nyugati világgal harcban állnak - közülük nőtt ki például az al-Kaida is.

Nem egyértelmű gazdasági teljesítménye sem. A Cato Institute 1996-ban készült, Reagan gazdasági eredményeit vizsgáló tanulmánya szerint a családok reáljövedelmének növekedése, illetve az infláció, a munkanélküliség és a kamatszint csökkenése gyorsabb, a termelékenységi ráta pedig magasabb volt elnöksége alatt, mint az azt megelőző és azt követő években. A tanulmány szerint az egyetlen mutató, ami rosszabb volt, az a háztartások megtakarításainak aránya. Reagan 1988-ban nagyobb költségvetési hiányt hagyott maga mögött, mint 39 elődje együttvéve.