Póréhagyma, a császári kedvenc

Vágólapra másolva!
Már a rómaiak is használták a póréhagymát, elsősorban saláták készítéséhez, de párolva is szívesen fogyasztották a nyárson sütött pecsenyék mellé. Néró császár havonta egyszer pórénapot tartott. Ilyenkor minden mást mellőzött étkezéséből, annak reményében, hogy a kizárólagos póréfogyasztás csengővé varázsolja a hangját. Ha nem lesz is csengő hangunk tőle, de finom ételeket készíthetünk belőle.
Vágólapra másolva!

Póréval tűzdelt rostélyos

Hozzávalók: 60 dkg rostélyosszelet (4 db), 8 dkg füstölt szalonna, 5 dkg liszt, 6 dkg zsír, 10 dkg póréhagyma, 5 dkg paradicsom, 10 dkg zöldpaprika, 3 g törött bors, 12 dkg juhtúró, 1/2 csokor zöldpetrezselyem, só

Forrás: Magyar KonyhaA rostélyos szeleteket enyhén kiveregetjük, majd a vékony csíkokra vágott füstölt szalonnával megtűzdeljük úgy, hogy mindegyik hússzeletre két szalonnacsík jusson. Megsózzuk, és lisztbe mártva, kevés forró zsírba téve elősütjük. Ezután a húst egy másik lábasba átszedjük. A sütésből visszamaradt zsírban a vékony karikára vágott póréhagymát enyhén megfonnyasztjuk. Ekkor hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot és a zöldpaprikát. Sóval és törött borssal ízesítjük, majd rövid pirítás után kevés vízzel felengedjük, felforraljuk és a húsra öntjük. Fedővel letakarva, takaréklángon a húst puhára pároljuk. Közben a juhtúróhoz hozzákeverjük a puha vajat, apróra vágott metélőhagymát, és zöldpetrezselymet teszünk hozzá, enyhén megsózzuk, majd összedolgozás után a mélyhűtőbe tesszük, hogy keményre dermedjen. A hússzelteket tálra rendezzük, saját mártásával leöntjük. Mindegyik tetejére egy kis darab ízesített juhtúrót teszünk, amely a forró húsra ráolvadva kitűnő zamatot ad a rostélyosnak. Köretnek petrezselymes főtt burgonyát adhatunk hozzá.

Elkészítési idő: 55 perc
Egy adag: 2060 kJ/490 kcal
Ajánlott ital: száraz vörösbor - Soproni Terra Nemo 2002

Cukkinicsemege póréval

Hozzávalók: 10 db cukkini, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 0,5 liter hideg tej, 10 dkg reszelt ementáli sajt, 3 evőkanál reszelt kemény sajt, 4 db tojás, 4 közepes póréhagyma, só, bors, frissen reszelt szerecsendió

A cukkiniket megmossuk, a szárcsonkokat levágjuk, 0,5 cm-es szélességűre karikázzuk, majd néhány percre szűrőkanálban, forró vízbe tartjuk őket.
A sütőt fokra hevítjük. A vajat, lisztet egy edényben összekeverjük, hozzáadjuk a tejet is, 10 percig melegítjük, de csak enyhén. Belekeverjük az ementálit, kevés reszelt szerecsendiót szórunk bele, végül hozzáadjuk folytonos keverés közben a tojások sárgáját is. A tepsit a maradék vajjal vékonyan kikenjük. Felverjük a tojások fehérjét kemény habbá, hozzákeverjük a sajtos masszához, és az egészet elterítjük a tepsiben. A pórét megmossuk, karikákra vágjuk, egészen a zöldjéig. Megszórjuk vele a cukkini tetejét, erre meg ráhintjük a reszelt kemény sajtot. Anélkül, hogy emelnénk a sütő hőfokát, süssük 20 percig. Ha kész, még 10 percig pihentessük a tepsiben.

Elkészítési idő: 60 perc
Egy adag: 1260 kJ/300 kcal
Ajánlott ital: száraz fehérbor - Mőcsényi Chardonnay 2003