Isten-élmény és agyműködés

Isten létezése nem tudományos kérdés, ez tudományosan nem vizsgálható. Ki így, ki úgy gondolja. Ami vizsgálható, az a vallásos élmény alatt lejátszódó agyi folyamatok. Ahogy a látás során lejátszódó agyi történések elemzése nem vonja kétségbe a látott dolog létezését, úgy a vallásos élmények során aktiválódott agyterületek vizsgálata sem arról szól, létezik-e az, amiben valaki hisz. Ha különféle ingerlésekkel vizuális vagy vallásos élményt vagyunk képesek generálni, ez megint csak nem vonja kétségbe azt, hogy ne létezne a látott világ csak úgy magában is, vagy ne létezne a hit tárgya az ingerléstől függetlenül is.

Ha azon elmélkedünk, vajon van-e genetikailag előrehuzalozott "isten-modul", megint csak nem arról beszélünk, hogy az "isten csak az agyban van", hanem arról, hogy van-e veleszületett képességünk vallásos élményekre. Teológiai értelemben azt mondhatjuk, természetes, hogy Isten úgy teremtette az agyat, hogy képes legyen Istennel kommunikálni. Ateista szempontból viszont ugyancsak jogos felvetni, vajon az ember evolúciós fejlődése során milyen túlélési előnyök származtak abból, hogy kialakult egy "isten-modul".

A korai szentek

A vallástörténet számos látványos megvilágosodást és megtérést ismer, ezek egyike Saul története. Saul nagyjából Jézussal egy időben született a kis-ázsiai Tarsusban. Apja zsidó származása ellenére római polgár volt, így Saul szabad állampolgárként élhette ifjúkorát. Két út állt előtte, kereskedő lesz, vagy rabbi. Utóbbit választotta, de ehhez először egy szakmát kellett kitanulnia, így lett posztókészítő. Aztán elküldték Jeruzsálembe jogot tanulni. Ez időben történt Jézus keresztre feszítése, s kezdődött meg a keresztényüldözés. Saul, aki közben vezető tisztségviselővé vált, tevékeny szerepet vállalt ebben. Saul megbízást kapott, hogy üldözze a menekülő keresztényeket a Damaszkusz felé vezető országúton. Saul és kísérete el is indult a menekülők nyomában, ám mikor hat nap múlva megpillantották a távolban Damaszkuszt, hirtelen, bár fényes nappal volt, vakító fény villant fel körülöttük, s Saul halálra váltan terült el a földön. Ekkor egy hangot hallott fülében: "Saul, Saul, miért üldözöl te engem?" Egy csodálatos alak állt előtte. "Ki vagy te, uram?"- kérdezte rémülten Saul. "Jézus vagyok, akit te üldözöl". Saul e pillanatban megtért. Kísérői vakon vezették be a városba, ahol három napig vakon, csak magába süppedten gondolkodott, nem evett, nem ivott. Ananias, Jézus egyik tanítványa érte küldött, megkeresztelték, visszaadta szeme világát. Így lett Saulból Pál apostol, s üldözőből üldözött. A Pál apostollal történtek mai értelmezése szerint Saul temporális epilepsziás rohamot kapott a damaszkuszi úton, amit feltehetőleg a hatnapos fárasztó lovaglás provokált ki. Leveleiben maga is utal betegségére, amelyet kevélysége büntetésének tekintett.

Számos más szenttel kapcsolatban is bizonyítottnak látjuk, hogy temporális epilepsziában szenvedtek. Így pl. Jeanne d'Arc, vagyis Szent Johanna is feltehetőleg temporális lebenyepilepsziás rohamok közepette élte át 13 évesen első vallásos-hallucinatórikus élményeit Szent Katalinnal, Szent Margittal és Mihály arkangyallal. Érdekes, hogy Johanna már gyerekként is mélyen vallásos volt, játék helyett is inkább imádkozott. Mikor a látomások megjelentek életében, küldetéstudata támadt, miszerint trónra kell segítenie a dauphint és meg kell mentenie Franciaországot. Látomásai sokszor csak hallásos élmények voltak, máskor viszont komplex audiovizuálisok. Víziói egészen kivégzéséig jelentkeztek.