Barátnők a múltból

Általános iskolai pajtásodat hallgatva azon gondolkozol, hogy az előtted ülő lány egykor hogyan lehetett a te barátnőd. A haja, a viselkedése s minden, amit mond, teljesen idegen tőled.

Linda és Viktória csendben ülnek egymás mellett. Viktória egy épkézláb kérdést sem tud kierőszakolni, és Linda ezt valahogy megérzi. Mesélni kezd. Az életéről, a gyerekeiről, a tévedéseiről. Első körben Viki nem hallja a lány szavait, túlságosan is el van foglalva azzal, amit lát. Nem érti, hogy hol van az egykor belevaló, vagány csajszi, akitől néha persze a falra mászott, de imádta, hogy mennyire más mint ő. Mikor azonban nem jön több kérdés, egyre jobban kezdi meghallani egykori barátnője szavait. Igazából szégyelli magát, mert a látottakon kívül a hallottakkal sem ért egyet, de ez a lány itt előtte, ki gyerekként a legjobb volt, mindent megtesz azért, hogy valahogy becsempéssze a régi dumálgatások hangulatát.

Ettől persze padlón van, s már éppen a menekülő útvonalat tervezi, amikor Linda előjön azzal a bizonyos test test elleni küzdelemmel. És ekkor megtörik a jég. Viki mit sem törődik a teljesen ellentétes világnézettel, a vörös körmökkel, a tupírozott hajjal, szempillantás alatt veti bele magát a mesélésbe. Hogy mi volt, akkor és ott, hogy ki, mit gondolt, hogy mi lett a báttyal, hogy Linda betartotta-e az ajándékba kapott csokoládékkal kapcsolatos ígéretét.

Király volt - gondolja Viki a találkozó után, s egy jó adag lelkiismeret-furdalással veszi hazafelé az irányt. Persze továbbra sem tetszik neki a tupír, és akkor sem ért egyet azzal, hogy csak és kizárólag a készségfejlesztő játékok hasznosak a gyerkőcnek. A vörös műkörmökről már ne is beszéljünk... De jó volt újra gyereknek lenni.

Bakos Móni