Este születünk, hajnalban meghalunk

Lajta Gábor festőművész Nox című ciklusának alapötlete a Frankhegyen született, de a többi darabhoz is az éjszakai életből, partykról, a Szigetről merített ihletet. Esztétikai elemzés.

Fotó: Fábián Évi

A festő pedig különösen érzékeny a fényben, fény által beálló és megvalósuló állapotokra. A korábban aktokat festő alkotó most tehát a partykat körülvevő félhomály teremtette helyzetben ábrázolja figuráit. Az emberek egészen másképp viselkednek, máshogy mutatnak, és valami egészen sajátos viszonyrendszerben vannak környezetükkel. A fény hiányába nem lehet úgy beágyazódni, mint a fénybe. Talán ezért is sugallnak figurái helyenként valami atomizált egyedüllétet, valami elkülönültséget, dacára a tömegnek, ami körülveszi őket (Éjjeli figurák, Éjjeli parti, Kék föld).

A fényforrás, színtől függetlenül, ha túlnyomó sötétség övezi, mindig egyfajta nyomasztó érzést, az elveszettségét kelti az emberben. Pedig vannak itt valódi társaságokat, együtt mulató tömegeket megragadó képek; mégis, ebben az idegen közegben (amennyire az éj mindig idegen marad a nappal mögött) nem tudjuk, mit rejt a háttér, mit az előtér, milyen kapcsolatok szálai feszülnek az egymás melletti szubjektumok között, mi tölti ki a réseket, a sötétséget. Van valami nehezen megfogalmazható feszültség ezeken a képeken, amit még az éjszakában otthonosan mozgóknak is észlelniük kell.

Ha igazi tömeget, együtt lélegző dionüsziát látunk a vásznon (Agora, Rajongók, Este születünk, hajnalban halunk meg), az ábrázolás minden eredeti vonása mellett a kép ősi, ezerszer megtörtént toposzt közvetít. Bár újszerű kontextusban, de a tömeg, arctalan jellege folytán valami általános, időben és térben mindig visszatérő témája a festészetnek. Legyen az Krisztus keresztre feszítése, politikai nagygyűlés vagy koncert a szabadban, a csápoló tömeg mindannyiszor hasonló képet mutat.

Fotó: Fábián Évi

A tematikájában Toulouse-Lautrec Moulin Rouge-ával is rokonítható Lajta Gábor-féle Nox ciklus azonban elsősorban a kortárs éjszakai mulatozások világát óhajtja saját képi, festői "nyelvén" kifejezni, érzékletessé tenni. (A direkt hatás bevallottan Csernus Tibortól érkezett, aki napjaink egyik legnagyobb magyar festőművésze.) Ott is, itt is egy olyan zenés környezet képezi a műalkotás látható, tárgyi rétegét, amely az adott korra igen erősen jellemző. Az üresség és elidegenedettség éjszakától már talán soha el nem különíthető képzetei mellett, azért e festmények szükségszerűen a jelenség lényegét alapvetően meghatározó zene hangulatából is táplálkoznak, a hitelesség kívánalmát szem előtt tartva. S valóban, Lajta Gábor úgynevezett színakkordjai a komplex érzéki összhangra törekvésre utalnak, ahogy az is nyilvánvaló, embercsoportjait is a zene sorozza tömegbe.

A festő vázlatként esetleg akvarellt fest vagy fotóz, sokszor azonban a memória rögzíti a részleteket. Bár a fényképezőgép máshogy lát, mint a festő, ezért túl aprólékosan követni nem ajánlott, de bizonyos részleteket érdemes elraktározni. Festőnk ugyanis van, hogy hónapokig is dolgozik egy-egy képen, míg az éjszakai figurák tünékeny, spontán beállásai nem reprodukálhatók műteremben, profi modellek által. Módszere az állandó finomítás, csiszolás; képei mindig alakulnak, szinte a születés örök folyamatában vannak, újból igazolva: a műalkotás mint művészi tevékenység olykor a végtelenségig tart.

Major András