Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága a december 31-ig történő stadionbezárás helyett úgy határozott, hogy a Ferencvárosnak csak három bajnoki mérkőzést kell zárt kapuk mögött rendezni az Üllői úton - adta hírül az FTC honlapja. Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek a Videotont, az MTK-t és a Sopront fogadják szurkolók nélkül. Az ítélet jogerős.

A Siófokra vonatkozó fegyelmi határozatot jóváhagyta a fellebbviteli bizottság, kivéve a pályabezárást illető részt, azt ugyanis törölték. Így a jövő heti rajton a szurkolók is megtekinthetik a Balaton FC-Ferencváros találkozót.

A büntetés előzménye: az ugyancsak május 30-án lejátszott Siófok-Győr bajnoki mérkőzést követően kirobbant verekedés miatt a rendező klubot június 27-én 800 000 forint pénzbüntetéssel, valamint egy mérkőzésre szóló pályabetiltással sújtotta az MLL fegyelmi bizottsága.

A fellebbviteli bizottság ugyanakkor helyben hagyta Tököli Attila ügyében a fegyelmi határozatot, azaz a válogatott csatár hat bajnoki mérkőzésen nem léphet pályára. A játékossal szemben az MTK elleni, május 10-ei, idegenbeli találkozó után Szieben László ligaigazgató kérte az eljárás lefolytatását, mert úgy ítélte meg, hogy Tököli szándékosan meglökte Kassai Viktor játékvezetőt.

Visszakapta játékjogát a Győri ETO FC és a Matáv-Sopron, így mindkét csapat pályára léphet a Borsodi Liga jövő heti rajtján. A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága legutóbbi ülésén büntette a két csapatot: a győriek a korábbi vezetőedzőnek, Tamási Zsoltnak, míg a soproniak Komódi Lászlónak és Perger Györgynek tartoztak. A három átutalás megtörtént, így semmissé vált az eltiltás.

(MTI)