Gera a Chelsea ellen bizonyíthat
2004. október 29. 07:42
A Bundesliga 11. fordulójában a Bayern München Mönchengladbachban vendégszerepel, ahol valószínűleg nehéz mérkőzés vár Felix Magath csapatára.
No nem mintha féltenénk a bajorokat, ám a Gladbach hiába áll kiesőhelyen, egyrészt pontjai nagy részét otthon gyűjtögeti, másrészt új edzővel új erőre kaphat. A gyenge szereplés miatt szerda este lemondott Holger Fach vezetőedző, Horst Köppel azonban lehet, hogy megtalálja a megoldást. A védelembe mindenképpen, Strasser ugyanis piros lapja miatt kimarad, de hat hétig nem játszhat a sérült cseh Fukal sem. A Bayernben Kuffour tölti eltiltását, Deisler gyógykezelteti magát, Ballack és Sagnol sérült, Trochowski és Santa Cruz pedig kedden feküdt kés alá.
Ugyancsak figyelemre méltónak ígérkezik a Freiburg-Hertha összecsapás. A két kiszámíthatatlan csapat egymás elleni csatájában talán a hazaiak az esélyesebbek, annak ellenére, hogy a berliniek az elmúlt négy Fekete-erdei látogatásuk során háromszor is nyerni tudtak.
Minden bizonnyal nagy érdeklődés kíséri majd a Dortmund és a Leverkusen csatáját, annak ellenére, hogy a két patinás csapat ezúttal a középmezőnyt erősíti: a házigazda Borussia alulról, míg a 2002-es év BL-döntőse felülről. A sárga-feketék számára létkérdés a győzelem, hiszen ellenkező esetben akár az egész szezonra megragadhatnak a középszerűségben.