Csúcsmeccsekkel kezdődik az igazi tánc!

FIFA soccer football
SP80629260. Sochi, Rus., 29 Jun 2018 (Notimex-Sputnik).- Los jugadores uruguayos durante la sesión de entrenamiento de un equipo nacional de futbol en la base de entrenamiento en Sochi, Rusia. NOTIMEX/FOTO/SPUTNIK- ALEXANDR KRYAZHEV/SPO/RUSIAC/
Vágólapra másolva!
A resztli már otthon, jöhetnek az igazi meccsek végre a focivébén.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül25 bejegyzés
11:35
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Ha szombat, akkor nyolcaddöntők!

Végre ezt is megértük! Megszabadultunk 16 fölösleges csapattól, úgyhogy ma megkezdhetjük a nyolcaddöntők sorát! Ehhez kívánunk kellemes napot és jó szórakozást szokásos napi hírfolyamunkkal!

11:37
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Lássuk végre tisztán!

Ez az a tizenhat csapat, amelyik még versenyben van:

11:38
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Persze, ők is itt voltak!

Ez pedig az a tizenhat, amelyek, reméljük, hogy épségben hazaértek és megkezdték jól megérdemelt pihenésüket:

11:40
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Tippelje meg, ha olyan jól tudja!

Szerintünk alig van olyan nyolcaddöntő, ahol biztosra lehet venni a továbbjutó csapat kilétét. Ön szerint?

Messiék és Ronaldóék nyolcaddöntője szinte megtippelhetetlen

Szombat délutántól kedd estig nyolcaddöntőket rendeznek az oroszországi labdarúgó világbajnokságon. A legjobb 16 között összejöttek olyan párosítások, amelyeket egy kézlegyintéssel is elintézhetünk, de akad olyan összecsapás is, amit a július 15-i moszkvai döntőben is megnéztünk volna. Nézzük hát az esélylatolgatást. Talán nem is kéne ragoznunk, hogy a legjobb 16 között ez a legegyértelműbb párharc.

11:44
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Áttör vagy nem tör át? Döntsük már el!

Nyilván Lionel Messiről van szó, aki miatt kitört a francia-argentin sajtóháború.

Messi miatt háborúznak az argentin és a francia lapok

Minden Lionel Messi körül forog az Argentína-Franciaország világbajnoki nyolcaddöntő előtt. A francia L'Équipe sportnapilap pénteki számának címlapján Messi volt látható öt francia védő gyűrűjében, fölötte a felirattal: „no pasará", azaz „Nem tör át!". Az ötletes címlappal arra próbáltak utalni, hogy Messinek esélye sem lesz egyedül átjutni a francia védelmen.

11:47
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Nem pihen az anakonda

Már, ha az van Adil Rami birtokában. Az mindenesetre biztos, hogy barátnője, Pamela Anderson szerint rájuk nem vonatkozik semmiféle szextilalom.

Pamela Anderson Forrás: AFP/2017 Getty Images/Dave Kotinsky
11:49
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Rámutatunk a lényegre

Majd' elfelejtettük megmutatni a mai programot. Nos, ebbe aligha lehet belekötni:

12:26
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Lazább futballista az univerzumban sincs!

Idrissa Gueye már biztos, hogy elvitte a vébé leglazább focistájának járó különdíjat. Az meg, hogy kiesett a csapata, kit érdekel?

Hősünk balról Forrás: AFP/Emmanuel Dunand
12:29
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Teljesen kész vagyunk tőlük!

Sutba dobtuk a fapofát, pokolba a kötelező szenvtelenséggel, egy merő vigyor vagyunk mióta Messi családja megérkezett Kazanyba.

Siempre Juntos y con Vos mas que nunca??

A post shared by AntoRoccuzzo88 (@antoroccuzzo88) on

12:30
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Batshuayit akarja mindenki a FIFA19-be

Tényleg óriási baklövés lenne kihagyni a zseniális megoldást:

12:39
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Jó hír a brazil drukkerek számára

Egyelőre nem Marcelo új matracáról számolunk be, csupán arról, hogy Douglas Costa megkezdte a labdás edzéseket, és Mexikó ellen ugyan még nem, de továbbjutás esetén a negyeddöntőben már számíthat rá Tite mester.

12:49
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Egy laza játék így ebéd előtt?

Angol kollégáink, a Guardian tollaival ékeskedünk, de szerintünk ez tetszeni fogok önöknek is! A játék egyszerű: hiányzik egy név egy híres kezdő 11-ből csak meg kell találni, hogy ki a kimaradó. Némelyik egyszerű, mint a pofon, de vannak azért trükkös feladványok is.

Forrás: Guardian.co.uk
13:43
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Úgy élni, mint Ronaldo, az az igazi

Legalábbis valami ilyesmiről motyog Drake, a Grammykkel elég szépen kidekorált kanadai rapper (0:54-től).

14:07
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Akkor lesz bajban, ha csalt a megérzése

Három meccs után ilyen tetkót bevállalni nekünk kicsit rizikósnak tűnik.

A barátnője szerint csak egy f*szfej csinál ilyet.

14:18
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Nem sokkal jobban néz ki így a nappali?

Akármilyen is volt előtte, a válasz: de.

Forrás: LADbible
14:48
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Folytassa a sort, ha tudja!

1966 - Eusebio, 1994 - Sztoicskov.... Nem könnyű, ugye? Segítünk!

Hriszto Sztoicskovnak sikerült Forrás: AFP/Pascal Guyot
15:03
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Százak várták a lakása előtt az egyiptomi sztárt

Valahogy kiderítették Mohamed Szalah egyiptomi otthonának a címét, és több száz szurkoló zarándokolt el a házához, hogy láthassa. A Liverpool sztárja pedig ahelyett, hogy rendőrt hívott volna, inkább kiment hozzájuk fotózkodni és aláírásokat adni:

15:12
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Vagy Lenin, vagy a halottak

Az orosz kommunista párt ügyvezetője addig ágaskodott, míg megtiltották a mexikói drukkereknek, hogy nyári halloween partyt rendezennek a hagyományos jelmezes felvonulással. Az indok: a Vörös térre tervezett felvonulás méltatlan lenne az ott álló mauzóleumban pihenő Vlagyimir Iljics Lenin emlékéhez. Szerintünk meg nem zavarná.

15:24
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Alles ist super gut!

Ennyi tanulságot tudunk levonni a hírből, meg azt, hogy türelmes emberek ülnek a frankfurti irodában.

Megszületett a döntés Joachim Löw sorsáról

Egyhangú döntést hozott a német futballszövetség elnöksége.

16:17
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Két vb-résztvevőt is megelőzünk a világranglistán

Ha a FIFA minden meccs után kiadna egy frissített világranglistát, akkor a csoportkör zárásakor Brazília vezetne Belgium és Horvátország előtt, amelyik három győzelmével 17 helyet javítania. A csoportmeccsek után búcsúzó Németország az első helytől is búcsúzna, miután visszacsúszna a hatodik pozícióba. A magyar válogatott hét helyet rontva ugyan csak az 58. lenne, de így megelőzne két vb-résztvevőt, Szaúd-Arábiát (59.) és Panamát (61.). 

16:44
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

A Juve lehet a szerbek sztárjának új gazdája

A Tuttosport információi szerint Torinóban - és nyilván nem a Torinóval - tárgyal Jorge Mendes, a szerb válogatott csillagának, Szergej Milinkovics-Szavicsnak az ügynöke. Mendes ezen a nyáron már összehozott egy boltot a Juventusnak - Joao Cancelo érkezett a Valenciától - és az olasz lap szerint ezúttal is közben fog járni, hogy a Lazio által jóval 100 millió euró fölé belőtt vételárat mindkét fél számára ideálissá alakítsa.

Szergej Milinkovics-Szavics egyedül kevés volt Szerbia üdvösségéhez Forrás: Imaginechina/Zhong zhenbin - Imaginechina/Zhong Zhenbin
17:09
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Az egymillió + egyedik stat Messiről

És azt tudták, hogy Leo az első, aki a tízes, a húszas és a harmnincas éveiben is rúgott gólt világbajnokságon? Nem? Pedig de:

17:14
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Mintha Guardioala állította volna az argentin kezdőt

Messi a hamis 9-es posztján, Higuaín helyén Pavón kezd, Dybala és Agüero pedig elfoglalta jól megszokott helyét a kispadon. A francia oldalon ellenben nincs semmi látnivaló.

17:26
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Jó tanács Angliának: Ne legyünk már ennyire arrogánsak!

Ezt Alan Shearer, az angol válogatott korábbi kitűnő csatára mondta övéinek a nyolcaddöntők előtt. A jelenleg a BBC szakkomentátoraként dolgozó Shearer arra utalt, hogy sokan elszálltak egy kicsit attól, hogy Anglia az ún. könnyebb ágra került. "A nagy tornákon mutatott teljesítményünk alapján, hogy az istenbe lehetünk ennyire arrogánsak? 1990 óta két egyenes kieséses vb-meccset nyertünk (2002-ben Dánai és 2006-ban Ecuador ellen), szóval senki beszéljen itt kikövezett útról. Előbb legyünk túl Kolumbián, aztán tervezgessünk!"

Nehéz lenne vele vitatkozni... Forrás: AFP/Paul Ellis
17:43
június 30, 2018
Vágólapra másolva!

Köszönjük a figyelmet!

Most már jöjjön az első meccs, a francia-argentint is kövessék velünk, hamarosan kezdődik az élő közvetítésünk!