Valhalla Chronicles

Vágólapra másolva!
A svéd Paradox Entertainment eleddig összetett, és igen bonyolult stratégiai játékaival hívta fel magára a figyelmet, úgyhogy némi meglepetéssel fogadtuk a Valhalla Chroniclest, mely nem más, mint egy nem túl jóra sikeredett Diablo-klón.
Vágólapra másolva!

No igen, a játékos a Paradox Entertainment nevét meghallva nyomban az Europa Universalis sorozatra, vagy e játékok második világháborús változatára, a Hearts of Ironra gondol. Ezen játékok mindegyike kiemelkedik a stratégiai műfajból, és nem árt, hogyha az ember rendelkezik némi gógyival, hogyha sikerélményre vágyik egy kis EU-zás után. Nos, ami a Valhalla Chroniclest illeti, minden kell hozzá, csak gógyi nem…

Mint ahogy a bevezetőben is említettük, a játék valójában egy Diablo-klón, ami nem is lenne baj, hisz ott van például a Divine Divinity, mely szintén a Blizzard sikerjátékára hajaz, de annyit tett hozzá a régi kliséhez, hogy aligha aggathatjuk rá a klón jelzőt. A Valhalla Chroniclesben evvel szemben nemhogy hozzátettek a nagy elődhöz, hanem még el is vettek belőle.

Itt van mindjárt a tipikus karakter kiválasztás. Összesen négy hős közül választhatunk, és e négy hős valószínűleg tényleg a Valhallából való. Mivel Ódin asztalánál azokat látja szívesen, akik életükben hősies bátorságukkal, és kardforgató képességükkel tűntek ki, a négy karakter nagyon kevésben tér el egymástól, valójában mindegyik egy hack-gépezet. A szőke hölgy legalább megjelenésében übereli a fickókat, de más okunk igazából nincs, hogy miért pont őt válasszuk.

No mindegy, nézzük a küldetéseket, melyek azonban ismét csalódást okoznak. A címből arra következtethetünk, hogy valami mód meg kellene mentenünk a világot, vagy elkövetnünk azt a bizonyos dolgot, melynek következtében Ragnarok háborúja a jó oldal javára dől el, de szó sincs erről. Meg kell elégednünk a falusiaktól kapott küldetésekkel, melyek kilencven százalékában meg kell találnunk valakit, vagy ha mást nem, egy elveszett tehenet.

Ezek az elveszett személyek persze nem rejtőznek a ház mellett málnásban, így neki kell vágnunk a vadonnak, hogy megkeressük őket. A vadon természetesen tele van mindenfajta szörnyeteggel, így rá is térhetünk a harc taglalására. Igen egyszerű a dolgunk, mivel nem kell mást tennünk, mint kiválasztanunk ellenfelünket, majd egy támadási módot a feltűnő ikonsorból, és már hátra is dőlhetünk, mivel a harc megy magától. Tán nem is lenne annyira untató mindez, hogy az egész nem abból állna, hogy a két fél ugyanazokkal a mozdulatokkal vagdalja egymást, míg valamelyikük fel nem dobja a talpát. Az egésznek olyan feelingje van, mint valami retro játéknak…

Mindenképpen meg kell említenünk a remekbeszabott mesterséges intelligenciát. Vannak például bizonyos humán karakterek, akik arra rendeltettek, hogy fel s alá őrjáratozzanak egy bizonyos területen. Az egyáltalán nem zavarja őket, hogy mondjuk feltűni egy szőke szépség, karddal a kezébe, és esetleg meg kellene támadni, beszédbe elegyedni vele, vagy tán szólni a többieknek, nem. Még az is megeshet, hogy cimboránk akkor sem fejezi be a járőrözést, ha egy jó nagyot odasózunk neki az említett karddal. Igazán valósághű, nem…

Ennyi dorgálás után ideje keresnünk egy területet, melyen már dicsérhetjük is a Valhalla Chroniclest, és nem is kell sokáig kutakodnunk e terület után, ugyanis első pillantásra szembe tűnik, hogy a játék kifejezetten szépre sikeredett. Legyen szó akár a karakterekről, akár a környező erdőkről, vagy jeges tópartokról, a Paradox grafikusai azt produkálták, amit az ember minden területen elvár egy Europa Universalis alkotójától.

Hasonlóan pozitív a helyzet a hanghatások és a zene területén. Egészen életszerű feelinget kölcsönöz az unalmas küldetéseknek és fantáziátlan harcoknak a szél susogása, vagy a madarak csicsergése. A zene szintén hangulatos, jól illik egy, a skandináv mitológiát legalább címében viselő játékhoz.

Kétségtelen, hogy a Diablo 2 után napvilágra került akció szerepjátékok, mind például a Prince of Qin, és főleg a Divine Divinity nagyon magasra tették a lécet, melyet bizony igen könnyű leverni. A Valhalla Chronicles pedig, hangulatos zene ide, jó grafika oda, nem jutott túl a kellő magasságon.

Rendszerkövetelmény:

RAM64 Mbyte RAM
HDD460 MB
VGA16 MB VRAM