Döntöttek a Házasság első látásra párjai, hogy együtt folytatják-e

Házasság első látásra, Gyöngyi & Csabi
Gyöngyi és Csabi a végső döntéskor
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
A végjátékhoz ért a Házasság első látásra című reality, három pár sorsát már lehet tudni. Petra és András már korábban szakítottak, a csütörtöki adásban azonban Gyöngyi és Csaba, illetve Nelli és János is döntöttek arról, hogy együtt folytatják-e.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön már a Házasság első látásra utolsó előtti adását láthatták a TV2 nézői, végéhez közeledett a hathetes kísérlet. A vakházasság, a nászút és a több hétig tartó együttélés után a párok egy részének már döntenie kellett arról, hogy együtt maradnak-e, vagy inkább külön utakon folytatják.

Gyöngyi és Csabi is megírták egymásnak vallomásos leveleiket, itt a férfi került nehezebb helyzetbe: ő ugyanis bevallotta párjának, hogy benne találta meg a lelki társát, Gyöngyi azonban sokáig habozott, hogy a szívére vagy az eszére hallgasson-e.

Lehet, hogy közhelynek hangzik, de szerintem nincs olyan, hogy rossz döntés.

A kérdés csak az, a szívedre vagy az eszedre hallgatsz. Ettől függetlenül egy nagyon nehéz döntést hoztam meg. Egy kapcsolatért mindennap dolgozni kell, és mi küzdöttünk, fejlődtünk napról napra. Ez is sikerült, megugrottuk, és ha lassan is, de haladtunk előre. Úgy gondolom, sok minden állhatna előttünk az életben, a kérdés már csak az, hogy én ezt veled szeretném-e tovább folytatni, vagy egyedül… A válaszom egyértelműen az, hogy veled" – mondta végül Gyöngyi, 

ők tehát együtt maradtak.

Hogyan döntött Nelli és János?

Nelli és János esetében lehetett sejteni, hogy mi lesz a vége, és pontosan ez is történt: a férfi ragaszkodott a feleségéhez, a nő azonban nem érezte, hogy maradnia kéne. "Nelli, maradsz a feleségem?" – tette fel a kérdést János, de 

nemleges választ kapott, Nelli isten veleddel köszönt el tőle.

A jelenetet itt tudja megnézni videón.

"Nem kaptam meg azt a szeretetet, ami fontos lenne. A szeretet, másokkal való törődés, a másokra való odafigyelés nem kerül pénzbe. 

Remélem, megtalálom a megfelelő páromat, aki tisztel és elfogadja azt, amilyen vagyok,

nem akar megváltoztatni, nem akarja a hajamat befesteni, akinek jó vagyok úgy, ahogy vagyok. Mi nem találtuk meg Nellivel azokat a kapcsokat, amik erősebbé kovácsoltak volna minket. Tisztelem, hogy őszintén elmondta nekem, nem haragszom rá, bízok abban, hogy a későbbiekben megtalálom a páromat, akivel leélhetem az életemet" – magyarázta utólag János.

Mi lesz a többiekkel?

Mint a nézők számára ismert, Petra és András már korábban szakítottak durva körülmények között, a nő még a jegygyűrűjét is lehúzta a vécén. Enikő és Peti házassága sem áll a legstabilabb lábakon, az ő végleges döntésük azonban az utolsó adásra maradt – ahogyan Bogiról és Geriről, valamint Hildáról és Laciról is pénteken fog kiderülni, hogy együtt maradnak-e.