Simó György: Az internet az nem egy tánc

Vágólapra másolva!
Bár az óvodában még nem az internet volt a jele, azért elég régóta együtt él a hazai online társadalommal - árulta el Simó György, az Axelero Internet vezérigazgatója az [origo] Társalgójában. A chaten ADSL-ről, sávszélességről, Sulinet Expresszről és a Kontroll Csoportról is szó esett.
Vágólapra másolva!

Nem gondolja, hogy havi 10 ezerért egy kicsit kevés az 512-es ADSL? Japánban például már 2 megabites is van... (C_REATIVE_)
- Japánban annyi minden más. Nagy a zsúfoltság és nyersen eszik a húst... :-) De komolyra fordítva a szót: a japán távközlési szolgáltatók egészen más stratégiát követtek. Én úgy gondolom, ha más úton is, de mi is eljutunk ehhez a sávszélességhez. Látni kell, hogy a sávszélesség azonban nem önmagáért való cél. Népszerű tartalomszolgáltatások is kellenek ahhoz, hogy indokolt legyen a piaci bevezetésük.

Melyik elérési mód jobb, a kábeles vagy az ADSL? (interware_a)
- Az Axelerónál biztos nincs különbség. A szélessávú hozzáférés értékét elsősorban a sávszélesség jelenti. A kábel ebből a szempontból versenyképes az ADSL-lel.

Mikor lesz Budapesten teljes az ADSL-lefedettség? (legend_of_the_b)
- A technológia természetéből következően valószínűleg soha. Ha arra gondol, hogy a Matáv optikai hálózatát mikorra teszik a hagyományos hálózathoz hasonlóan ADSL-képessé, akkor azt tudomásom szerint folyamatosan a beérkező igények szerint fejlesztik. Az egy évvel ezelőtti helyzet, amikor teljes körzetek maradtak ADSL-hozzáférés nélkül Budapesten, sokat javult.

Mi a 78-as körzetben Emitel szolgáltatónál vagyunk. Itt már kiépítették az ADSL-t, azt is használom, de az Axelero erre nem terjeszkedett, és nem is lehet előfizetni itt. Az Emitel jóval drágábban adja azt, amit az Axelero. Mit tudunk mi tenni? Másokhoz képest hátrányos helyzetben vagyunk az Emitel miatt. (Tommy3)
- Az Emitellel kötött nagykereskedelmi szerződés hiányában nincs módunk változtatni. Az új törvény alapján ez a helyzet változni fog, és akkor minden volt távközlési koncessziós szolgáltató területén elérhető lesz az Axelero.

Ön szerint az uniós csatlakozás miatt fontosabb lett az ADSL-ellátottság? (Kismalac182)
- Minél kevésbé vagyok EU-tag, annál fontosabbnak tartanám a szélessávú internet növekedését, hiszen ez a versenyképesség egyik motorja. Tagállamként inkább az egymás közötti verseny hat majd jótékonyan a DSL-ellátottságra.

Az lenne a kérdésem, hogy ahol ADSL-szolgáltatás nem elérhető, miért nincs ISDN-csomag, amelyben átalánydíjas korlátlan internetlehetőséget biztosít az Axelero? (Eraserhead)
- Ha nem is korlátlan, de az átlagos használatnak megfelelő 2x40 órás ajánlatunk van.