Pofátlan házfoglalók szállták meg Gordon Ramsay vendéglátóhelyét

Vágólapra másolva!
Magukat "professzionális házfoglalóknak" tituálók egy csoportja befészkelte magát a világhírű tévés szakács, Gordon Ramsay üres, bérelt ingatlanába, mely gasztrokocsmaként és hotelként is üzemel. Egyelőre nem világos, mi a céljuk, de perrel fenyegetik azt, aki megpróbál bejutni a megszállt ingatlanba.
Vágólapra másolva!

Házfoglalók egy csoportja megszállta a "York és Albany" nevű épületet Londonban, mely gasztrokocsmaként és hotelként is működik. A Regent's Park közelében álló létesítmény átmenetileg zárva tart, amíg az épületet hosszútávon bérlő Gordon Ramsay és az ingatlan tulajdonosa újratárgyalnak néhány bérleti feltételt, miközben az épületet egyébként 13 millió fontért (kb. 6 milliárd forint) árulják is.

image

Ezt a helyzetet használták ki a házfoglalók, akik legalább hatan vannak, és eddig nem ismert módon kicseleztek minden biztonsági rendszert az épületnél, többek között a biztonsági kamerákat is, majd befészkelték magukat oda. Az ajtóra és ablakokra deszkákat szögeltek, és 

figyelmeztető feliratokat helyeztek ki a homlokzatra, miszerint jogi eljárást indítanak mindenki ellen, aki megpróbálja őket onnan erővel kirakni. 

Azt is megüzenték: sikeresen lezárult birtokvédelmi jogi eljárást követően jöhet szóba csak a távozásuk, addig viszont egy ember folyamatosan jelen lesz ott csoportjukból, így biztosítva folytonosságukat a megszállt és lezárt ingatlanban.

image

A helyzet meglehetősen abszurdnak tűnik, bár mint a Fox News is megemlíti, a brit jogszabályok szerint szerint egy nem lakáscélú ingatlan engedély nélküli elfoglalása önmagában nem számít bűncselekménynek. A Wales Online hozzáteszi, hogy a rendőrség csak akkor léphet ilyen esetben, ha a házfoglalók kárt tesznek az ingatlanban vagy ellopnak valamit.

Az egyelőre nem világos, mi a céljuk a házfoglalóknak a Ramsay által bérelt ingatlan megszállásával. 

Az viszont mostanra kiderült, hogy bent egyre áldatlanabb állapotok uralkodnak: a behatolók kárt tettek a berendezésben, és állítólag szükségüket nem a vécén végzik el.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy mit lépett a tévéműsoraiban temperamentumosan viselkedő, szabadszájú Ramsay. A The Sun bulvárlapnál úgy értesültek, hogy már kapcsolatba lépett a rendőrséggel, hogy megtudja, milyen módon lehetne kilakoltani az általa bérlet ingatlanból a hívatlanul betelepülőket.

Ramsay egyelőre nem reagált azokra a sajtómegkeresésekre, melyek kommentárt kértek tőle az ügy miatt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!