Újabb utazási átverés terjed a közösségi médiában

Vágólapra másolva!
Több tízezer forintot tesz rá egy magát utazásszervezőnek kiadó pécsi nő az általa meghirdetett utakra egy Facebook csoportban. Egy felbőszült csoporttag megosztotta a nyilvánossággal a történteket, ami mások számára is tanulságul szolgálhat.
Vágólapra másolva!

A Promotions.hu egyik olvasója egy olyan történetet osztott meg a nyilvánossággal, amiből szerinte sokan tanulhatnak. A feleségével a nyaralásukat tervezve, amikor egy Facebook csoportban rábukkantak egy hölgyre, aki rendkívül kedvező utazási lehetőségeket ajánlott. Pécsi utazásszervezőként definiálta magát, de később kiderült, hogy amolyan igazi világutazó, nincs igazi otthona (a későbbiek fényében ez nem is volt véletlen). 

Elvileg idegenvezetőként is működött és az általa kínált utazási lehetőség, amellett, hogy csábító volt, a legapróbb részletekig is pontosan össze volt állítva, ezekbe egyáltalán nem is tudott belekötni - de nem ezzel volt a gond.

Az olvasó hozzáteszi, hogy nem tudná szó szerint átverésnek nevezni az egész akciót. A szóban forgó hölgy hihetetlenül kedves volt, minden kérdésére válaszolt, többször is beszéltek telefonon, rendkívül készségesnek bizonyult.

De a levélírónak egyszer csak eszébe jutott, hogy rákeressen turisztikai portálokon az adott országban való nyaralás részleteire.

És nem tetszett neki, amit ott talált.

Egy rövid keresgélés után ugyanis kiderült, hogy azokat a nagyon kedvező árakat ők is megkaphatják a szállásfoglaló oldalán, sőt! Még olcsóbban is megúszhatják az egészet, ha ők maguk intézik. 

Az olvasó rettenetesen felbőszült, mert egyfajta megtévesztést minimum érzett a dologban, de több ismerőse csitította: ez a kényelem ára, amit meg kell fizetni. Valaki más ugyanis minden mást leszervez helyettük előre, nekik már csak fel kell szállniuk a repülőgépre. 

A levélírónak azonban továbbra is sántít a dolog, mert ő akár azt is el tudná képzelni egy ilyen Facebook-csoportban, hogy a csoport tagjai önként segítik egymást, és nem pakolnak rá különböző plusz tételeket egy ilyen utazásra. 

Hiszen, ha valaki ennyire otthon van a szervezésben, akkor akár ingyenesen is intézhetné a dolgokat, levéve a többiek válláról ezt a gondot. Valamely más csoporttag pedig olyasmit ajánl fel - szintén ingyenesen - segítségképpen, amiben ő mozog otthonosan. 

Az olvasó erre ugyan nem tér ki, de felmerül a kérdés, hogy az utazásszervező hölgy vajon mennyire végzi legálisan a tevékenységét, mennyire számlaképes, illetve adót és egyéb járulékokat fizet-e az adóhatóságnak?

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!