Irán lefoglalt egy Izraelhez köthető konténerszállító hajót - videó

iran
Vágólapra másolva!
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) szombaton lefoglalt egy Izraelhez kötődő konténerhajót a Perzsa- és Ománi-öböl közötti Hormuzi-szoros közelében – jelentette az állami Iszlám Köztársasági Hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az IRGC különleges erői helikopterről ereszkedtek le az MSC Aries nevű hajóra, és Irán felségvizei felé irányították – közölte az Iszlám Köztársasági hírügynökség, a lefoglalás okáról azonban nem mondtak semmit. A hajó tulajdonosa a Zodiac Maritime, amely egy izraeli üzletember, Eyal Ofer Zodiac csoportjának része – írta a vg.hu, a Bloombergre hivatkozva. 

A hajó legutóbb az Egyesült Arab Emírségek Khalifa kikötőjében kötött ki, és helyi idő szerint péntek este kelet felé, a Hormuzi-szoros felé haladt. Az Ambrey Analytics biztonsági és hírszerző cég közölte, hogy az egyesült arab emírségekbeli Fudzsairától mintegy 50 tengeri mérföldre északkeletre szálltak le rá az iráni erők. 

A hajó lefoglalása az első lépése lehet az iráni bosszúhadjáratnak, amelyet azt követően hirdettek meg, hogy a szíriai Damaszkuszban, az iráni nagykövetség elleni támadás során – feltételezések szerint izraeli erők – megöltek több iráni katonai vezetőt. Izrael felkészült az iráni válaszra.

Elemzői vélemények szerint annak csekély a valószínűsége, hogy Irán közvetlen háborúba kezdjen Izraellel, valószínűbb, hogy izraeli érdekeltségeket támad akár drón- vagy rakétacsapásokkal.

A Zodiac hajói az elmúlt években többször is célpontjai voltak ebben a térségben különböző támadásoknak, Izrael és az Egyesült Államok szerint Irán állt azok hátterében is. 

Teherán eddig tagadta a vádakat. Legutóbb február 20-án egy légi jármű találta el a Campo Square olajszállító tartályhajót az Arab-tengeren.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!