Gulyás Gergely: Háború és béke között kell dönteni

Vágólapra másolva!
Háború és béke között kell dönteni a június 9-i európai parlamenti (EP) választáson - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden este Budapesten, a Józsefvárosban, a kormánypártok országjáró fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: aki a kormánypártokra szavaz, az olyan képviselőket küld az Európai Parlamentbe, akik a béke mellett emelnek szót. Minden esetben a béke mellett fognak kiállni, akár kisebbségben, akár többségben - tette hozzá. A politikus értékelése szerint Európa a II. világháború óta nem állt olyan közel a háborúhoz, mint most. 

Sokan vannak most Európában, akik a háborúba bocsátkoznának, illetve a háború veszélyét növelnék

 - emelte ki. Az európai politikai kérdések mellett az önkormányzati választásoknak komoly belpolitikai tétje van, arról döntenek a választók, hogy kik irányítják majd az önkormányzatokat - közölte a miniszter. Emlékeztetett rá, hogy a Józsefvárosban Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármestersége idején, 2009-2018 között rendkívüli fejlődés volt. Ehhez képest a most mögöttünk hagyott négy és fél évben a kerület közbiztonsága, köztisztasága jelentősen romlott, ismét megjelent a hajléktalanprobléma - emelte ki Gulyás Gergely. 

 

A  Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez is azt mutatja, hogy milyen sokat tud hozzátenni egy felelős város - és kerületvezetés egy-egy közösség életéhez - jegyezte meg. Arra is kitért, hogy a VIII. kerülethez hasonló a helyzet a Ferencvárosban is, ahol a korábbi években a polgári oldal által véghezvitt tömbrehabilitáció után a fejlődés lelassult. A fórumon Gulyás Gergely mellett Sára Botond, a Fidesz-KDNP józsefvárosi polgármester-jelöltje, valamint Gyurákovics Andrea, a Fidesz-KDNP ferencvárosi polgármester-jelöltje ismertette részletesen a választások tétjét a hallgatósággal.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!