Drámai vizsgálat: lelőhették a meghalt iráni elnök helikopterét?

Vágólapra másolva!
Nem találtak lövedék vagy más gyanús tárgy ütötte nyomokat az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, Irán északnyugati részén lezuhant helikopter roncsain a síita állam hadseregének előzetes, csütörtök éjjel közzétett vizsgálata szerint.
Vágólapra másolva!

Az IRNA iráni állami hírügynökség által is közzétett jelentésben elmondták, a helikopter végig az előre kijelölt útvonalon haladt, a pilóta pedig mintegy másfél perccel a baleset előtt vette fel a kapcsolatot az elnöki helikopter-konvoj másik két helikopterével.

A zuhanás után az elnök helikoptere azonnal kigyulladt.

Az erős köd és az alacsony hőmérséklet nehezítette a mentést, így a vasárnap délután lezuhant helikopter roncsait hétfőn hajnalban találták meg - olvasható a jelentésben, amelyben hozzátették, hogy a legénység és a légiirányítás közötti beszélgetésben "nem találtak semmi gyanúsat".

A hadsereg szóvivője bejelentette, hogy a vizsgálat folytatódik és a későbbiekben további részleteket fognak közzétenni.

Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. Az őt és a külügyminisztert, Hoszein Amirabdollahiánt - valamint a többi között a tartomány kormányzóját - szállító helikopter a visszaúton, az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett zuhant le - írja a Tények.

Ahogy az Origo korábban megírta, kedden kezdődött a helikopter-balesetben meghalt iráni elnök többnapos temetése és megdöbbentő részletek derültek ki a balesetéről. Az iráni elnök halála nemcsak a terrort szabadíthatja el, de az ukrajnai háborút is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!