Felkavaró videón a kényszerleszállást végrehajtó londoni halálgép fedélzete

Vágólapra másolva!
A Singapore Airlines egyik járata, amely hétfőn London Heathrow-ról Szingapúrba repült, útközben több erős légörvénybe keveredett, aminek következtében a gép fedélzetén többen megsérültek és egy ember meghalt. A fedélzeten összesen 211 utas és 18 fős személyzet tartózkodott. A közösségi médiában sokkoló felvételek láttak napvilágot, amelyeken jól látható a fedélzet állapota a súlyos incidens után.
Vágólapra másolva!

Az Origon korábban már beszámoltunk róla, hogy egy ember meghalt és többen megsérültek az Egyesült Királyságból induló és Szingapúrba tartó repülőgépen. A gép Bangkokba hajtott végre kényszerleszállást.

A közösségi médiában sokkoló felvételek láttak napvilágot, amelyeken jól látható a fedélzet állapota a súlyos incidens után.

A FlightRadar24 adatai szerint a Singapore Airlines járata 11277 méteres magasságban repült, majd hirtelen - körülbelül három perc alatt - 9448 méteres magasságig zuhant le. 

A jelentések szerint sok utas fejsérülést szenvedett és a Suvarnabhumi repülőtérre legalább 10 mentőautó érkezett a sérültek ellátására. A repülőgépen utazó egyik utas a Reutersnek nyilatkozott:

Hirtelen a repülőgép orra felemelkedett és az egész gép rázkódni kezdett. Ekkor felkészültem a legrosszabbra. A járat hirtelen zuhanni kezdett, és akik nem volt bekötve a mennyezethez csapódtak. Néhányan úgy beütötték a fejüket a mennyezeti poggyásztartókba, hogy azok behorpadtak.

Így néz ki egy légörvény a pilóta szemszögéből - videó. Ezért kell mindig becsatolni az öveket a repülés ideje alatt. Sikoltoztak az utasok a légörvénybe került repülőn - videó.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!