Erre sokan vártak, megérett a zöldségek királya

Vágólapra másolva!
Ha május, akkor spárgaszezon! Bizony, rengetegen vártuk már, hogy megjelenjen a piacon ez a sokoldalú zöldségféle, amiből rendkívül sok és különleges finomság készíthető. Nem véletlenül szokás a zöldségek királyaként, vagy a királyok zöldségeként emlegetni! De vajon milyen pozitív tulajdonságai vannak még a spárgának ezenkívül? Hányfajta spárga kapható, és mi a különbség ezek között? Mit készíthetünk spárgából?
Vágólapra másolva!

A spárgáról általánosságban

A spárga Európában és Ázsiában egyaránt őshonos, általában tenger- és folyópartokon él. Már az ókori egyiptomiak, illetve görögök is ismerték, és főleg gyógyhatásai miatt fogyasztották. Innen ered a spárga hivatalos neve, az asparagos, mely görögül fiatal hajtást, rügyet illetve nyelet jelent.

 Először a rómaiak tekintettek rá élelmiszerként, főként előételekben fogyasztották.

A spárga Magyarországon is őshonos növény, ám tudatosan csak a 15-16. században kezdték termeszteni.

Vannak olyan országok ahol csak az utóbbi 100 évben kezdett elterjedni, Japánban, Hongkongban és Szingapúrban például nemrég vált népszerű exportnövénnyé.

A spárga szezonja körülbelül április végétől júniusig tart. Termesztése igen bonyolult, szüretelési ideje rövid. Első igazi termését a szüret utáni negyedik évben hozza. Talán ez az oka annak, hogy egykor csak a leggazdagabbak asztalán fordult elő, és mai napig elég borsos ára van, de szezonban mégis megéri megkóstolni 1-2 alkalommal, hiszen remek fogások készíthetők belőle, nem beszélve arról, hogy milyen egészséges.

Miért érdemes spárgát fogyasztani?

A spárga finom, kalóriaszegény, mégis igazi energiabomba, hiszen tele van fontos vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

Enyhe vízhajtó és méregtelenítő hatással rendelkezik, ezért jót tesz a keringési rendszer és a vesék működésének, egyesek szerint az érszűkület ellen is hatásos. Purintartalma azonban viszonylag magas, ezért köszvényre hajlamos emberek számára csak mértékkel ajánlott fogyasztani.

A spárga ideális fogyókúrás étel, ugyanis több mint 90 százalékban vízből áll, és 10 dekánként mindössze 20 kalóriát tartalmaz. Szénhidrátot és zsírt alig, viszont rengeteg fehérjét és rostot tartalmaz.

Magas aszparginsav-tartalommal rendelkezik, amely támogatja az idegrendszer egészséges működését, kimerültség, hangulatingadozások ellen hatásos gyógyír. 

A spárga emellett bővelkedik káliumban, foszforban, kalciumban, magnéziumban és vasban, vitaminok közül kiemelkedő mennyiségű A-, B1-, B2-, B6-, C- és E-vitamint, illetve folsavat is tartalmaz.

A friss spárgát alapos mosás és tisztítás után akár nyersen is bátran fogyaszthatjuk.

Spárga kötegben
Spárga kötegben
Fotó: Forrás: Kaldeneker György

Hányféle spárga létezik?

A piacokon, zöldségeseknél általában háromféle spárgát árulnak: fehér-lila- és zöldspárgát. Egzotikus fűszer- és zöldségboltokban azonban időnként egy negyedik típussal is találkozhatunk, melyet thai spárgának szokás nevezni, amely vékony, zöld sípokkal rendelkezik. Tulajdonképpen a zöldpárga egyik fajtája. Főleg ázsiai, keleties fűszerezésű ételekben szokás használni.

A három szokványosabb spárgafaj közül Európában a fehérspárga a legnépszerűbb.

Íze kellemes, lágy, édeskés, azonban sokkal kevesebb benne a vitamin, mint markánsabb aromájú zöld társában. A fehérspárgát a csúcsától a végéig meg kell hámozni, különben élvezhetetlenül keserű íze lesz a belőle készített fogásnak, a fás szárvégeket pedig le kell vágni vagy tördelni feldolgozás előtt.

 

A zöldspárga napfényes területen nő, ennek köszönheti élénk színét. Kellemes, friss ízű ez is, azonban kevésbé édeskés, mint a fehér, inkább jellegzetes, fűszeres.

Ez a típus hasonlít leginkább a spárgafajták ősére, a vadspárgára. Sokkal tápanyagdúsabb, mint fehér társa, C-vitaminokban és karotinban rendkívül gazdag.

A zöldspárgát a fehérrel ellentétben nem muszáj meghámozni - különösen, ha igazán zsenge példányról van szó - elég, ha a fás szárrészét letörjük.

 

 

A lilaspárga íze a zöld és a fehér típus között helyezkedik el: a fehérnél erősebb, markánsabb aromákkal rendelkezik, viszont lágyabb, mint a zöld változaté.

Enyhén gyümölcsös mellékíze van, ami magas flavonoidtartalmának köszönhető.  Növekedés közben csúcsai kissé kibújnak a földből, így nyeri szép, halványlila színét. Ugyanúgy szokás felhasználni, mint fehér rokonát.

spárgagyűjtés, spárga
Lila spárga
Fotó: Shutterstock/DROBOT VIKTORIIA / Shutterstock/DROBOT VIKTORIIA

Érdekességek a spárgáról

  • A spárgának rengeteg népies elnevezése van: csirág, nyúlárnyék, verébfű, lófarkfű néven is emlegetik.
  • A liliomfélék családjába tartozik
  • A lila színű változat rendkívül mutatós ugyan, ám főzés közben elveszti jellegzetes színét, és a szokványosabb, zöld társára fog hasonlítani.
  • A spárga megváltoztatja a vizelet szagát: furcsa, kénes, erős szaga lesz közvetlenül azután, hogy spárgát fogyasztottunk. Ez a benne lévő metil-merkaptán vegyület lebontásának köszönhető. Azonban ez egyáltalán nem veszélyes dolog, senkinek nem szegje kedvét ennek a szuperegészséges zöldségnek a fogyasztásától.
  • A spárga évelő növény, magról szaporítják.
  • A spárga rügye, azaz sípja bújik ki először a földből.
  • A törékeny, vékony szárú spárga legnagyobb ellensége a szél, amitől könnyen megsérül.
  • Ha spárgát vettünk, és nem akarjuk egyszerre felhasználni az összeset, csavarjuk körbe egy nedves ruhadarabbal vagy szalvétával a szárát, és tegyük be a hűtőszekrénybe. Így akár egy teljes héten át is friss marad.
  • A zsenge spárga nyersen is fogyasztható, íze a zöldborsóra emlékeztet
  • A spárga legfinomabb, legomlósabb része a csúcsa
  • A spárgát függőlegesen, álló helyzetben érdemes főzni, illetve párolni, ezért válasszunk hozzá egy magas falú edényt. A keményebb törzsnek hosszabb időre van szüksége, a spárga csúcsa viszont a feláramló gőztől is is megpuhul.
  • A spárga kedvező feltételek mellett egy nap alatt akár 8 centit is nőhet. Ezért amíg a szezon tart, reggeltől estig minden nap szedni kell.

Hogyan fogyasszuk?

A spárgából számos ínycsiklandó étel készíthető, ezért használjuk ki minél jobban a szezonját, belecsempészhetjük 

rántottába, muffinba, krémlevesbe, isteni quiche készíthető belőle, ami egy tojásalapú francia lepény. Azonban párolva vagy grillezve is nagyon finom, sőt - ahogyan említettük - zsenge állapotában nyersen is isteni íze van. Fogyaszthatjuk különféle mártogatósokkal,

 népszerű fogás például a párolt vagy sült spárgasípok hollandi mártással.

Mutatunk két népszerű receptet, ami talán a legjobb dolog, ami spárgából készülhet. Mindkettő igen egyszerű, kezdő háziasszonyok is könnyedén elkészíthetik.

Spárgakrémleves

  • 50dkg spárga
  • 5dkg liszt
  • 5dkg margarin
  • 2dl tejszín
  • 1fej vöröshagyma
  • 7dl zöldségleves
  • fehérbors
  • petrezselyem

Elkészítés:

Hámozzuk meg vékonyan a spárgát, majd szeleteljük fel 2-3 centis darabokra. Pucoljuk meg a hagymát, vágjuk apróra, majd pirítsuk meg margarinon. Ezután adjuk hozzá a feldarabolt spárgát, az aprított petrezselymet, majd szórjuk meg a liszttel. Öntsük fel házi vagy leveskockából készült alaplével, ízlés szerint ízesítsük fűszerezzük némi sóval, fehérborssal. A spárga körülbelül 15 perc alatt megpuhul, ezt követően turmixoljuk le, s tegyük vissza a tűzre. Adjuk hozzá a tejszínt, és főzzük még néhány percig. Cipóban, reszelt sajttal tálalva a legfinomabb.

spárgagyűjtés, spárga
Spárgakrémleves
Fotó: Jacek Chabraszewski / Shutterstock/Jacek Chabraszewski

Göngyölt spárga

  • 1 csomag zöldspárga
  • 10 szelet bacon
  • só, bors
  • fokhagymapor ízlés szerint
  • 2 ek olívaolaj

Elkészítés:

A spárgák fás szárát törjük le, mossuk meg őket, majd helyezzük egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Fűszerezzük sóval, borssal és fokhagymaporral. Hármasával tekerjük őket egy szelet baconbe, majd helyezzük a tepsire, és 20-25 percig süssük 200 fokon. Érdemes néha megforgatni őket, hogy a sütés egyenletes legyen és a bacon mindenhol ropogjon.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!