Titokká válik az, amivel eddig hencegett a Netflix

netflix
Fotó: Venti Views / Unsplash
Vágólapra másolva!
Csak akkor számol be az adatról, ha éppen villogni kíván vele.
Vágólapra másolva!

Nem csak a The Witcher tévésorozatos adaptációjának nyugdíjazását jelentette be Netflix, ezzel párhuzamosan egy részvényeseknek szánt bejelentéssel is szolgált. A havidíjas videószolgáltatások piacát vezető vállalat az üzletbe való belépése óta folyamatosan az előfizetői számával és az egy előfizetőre eső bevétellel próbálta bizonygatni a sikerét, ám 2025-től véget vet ennek, csak akkor fogja közölni az adatokat, ha mérföldkövek elérésével kíván hencegni.

„A kevés bevétel vagy profit által jellemzett korai időszakban az előfizetők számának növekedése volt a jövőbeli potenciálunk erős indikátora, azonban mostanra jelentős profitot és pénzforgalmat tudunk felmutatni” – olvasható a részvényeseknek nyújtott tájékoztatásában.

Az előfizetők száma és a belőlük fejenként származó bevétel helyett az általános bevételnövekedés és a használattal töltött idő lesznek a kulcsfontosságú indikátorok.

Ezzel együtt a Netflix közölte, hogy az elmúlt hónapokban 9,33 millió új előfizetőt szerzett, így világszerte közel 270 millió háztartás adja az ügyfélbázisát.

Az efféle számok rejtegetése nem újdonság, mutatott rá az Engadget. A Meta februárban jelentette be, hogy titkolni kezdi a Facebook napi és havi szinten aktív felhasználónak számát, míg az Apple már 2018 óta nem hajlandó közölni a negyedévente eladott iPhone, iPad, továbbá Mac eszközök mennyiségét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!