Fürdőruhában mutatta meg magát az első gyerekét váró Iszak Eszter - kép

Iszak Eszter
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Iszak Eszter terhes, az első gyerekét várja Gyurta Dánieltől.
Vágólapra másolva!

Iszak Eszter és Gyurta Dániel nemrég az Instagramon jelentették be, hogy szülők lesznek.  "1 + 1 = 3" – írták közös fotójuk mellé, amelyen egy ultrahangkép is látható.  A TV2-s műsorvezetőnek a Mokka élő adásában gratulált kollégája, Istenes László, aki a kamerák előtt faggatta a babáról.

A 16. hetet már elhagytam, a 16. és a 17. között vagyok, valahol félúton. Azt, hogy kislány vagy kisfiú, még nem tudjuk, és nem is szeretnénk még tudni egy darabig. 

Majd lesz egy gender-partink, ahol kiderül. Nagyon jól vagyok, nagyon jól vagyunk! Ezeket tudom dióhéjban elmondani. Szerencsére nagyon jól viseltem az első négy hónapot" - árulta el a napokban.

Most egy fürdőruhás képet is mutatott magáról, ami a dohai nyaraláson készült róla.

A két sztár 2022 nyarán házasodott össze egy több napos luxusesküvőn, előtte két évvel jöttek össze – bár a kapcsolatukat sokáig titokban tartották.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!