Hosszú hónapokba telt, mire lezárták a hivatalos nyomozást Matthew Perry halálának ügyében, végül a halottkém megállapította, hogy ketamin akut hatásába halt bele, vagyis az erős nyugtatószerként használt ketamin, más tényezőkkel együtt azt okozta, hogy a színész elvesztette eszméletét, és belefulladt a jakuzzijába tavaly október végén.
Barátai és kollégái szavakat sem találtak napokig a történtekre, hosszú idő után szólaltak meg, először egy közös közleményt is kiadtak. A Jóbarátok sztárjai a mai napig jó kapcsolatot ápolnak egymással, szinte családtagként tekintenek egymásra, ezért is rázta meg őket ennyire Perry halála.
Courteney Cox állt hozzá talán a legközelebb, hiszen a legendás sorozatban egy házaspárt, Chandlert és Monicát alakították, így sok közös jelenetük volt a forgatások során. A színésznő most megdöbbentő dolgokat mesélt egy interjú során, melyben egy nagyon durva dolgot állított Matthew Perryről.
Hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt, és hogy olyan életet élhettem, amilyet most élek.
Ez volt a családom. Úgy értem, mi mindenen együtt mentünk keresztül. Az a tíz év volt a minden, ők a családom” - kezdte Cox, akinek az egyetlen lányát is Jennifer Aniston keresztelte meg, akivel legjobb barátnők a sorozat óta.
Az említett család egyik oszlopos tagja volt a Chandler Binget alakító Matthew Perry, aki tavaly 54 évesen, tragikus körülmények között meghalt. Arra a kérdésre, hogy a néhai színész miben volt más, mint a többiek, Cox a következő választ adta:
Szinte biztos vagyok abban, hogy ő volt az egyik legviccesebb ember a világon.
Tudod, egyszerűen annyira humoros és szórakoztató. Őszintén hatalmas szíve volt, amivel nyilván sokat küzdött. Annyira hálás vagyok, hogy ilyen sok éven át ilyen szorosan együtt dolgozhattam vele.
Nagyon sokszor meglátogat engem, ha hihetünk ebben
- mondta a megdöbbentő kijelentést Cox, akiről sokan tudják, hogy nem áll távol tőle a spiritualitás, ezért rá is kérdezett az interjú készítője, hogy mire gondol pontosan és hogy érzi-e a jelenlétét.
Ó, hát persze! Tudod, beszélek anyukámmal, apukámmal, és Matthew-val is.
Úgy érzem, hogy sokan vannak, akik, azt hiszem, vezetnek minket... Azt is érzem egyértelműen, igen, hogy Matthew biztosan itt van velem” - magyarázta Cox a CBS műsorán a természetfeletti érzést, mintha tényekről beszélne.