A 25 éves nő, Hajdrik Lotti hosszú éveken át Nótár Mary menedzsere volt, szoros együttműködésben dolgoztak együtt, nagyon bizalmas volt a viszonyuk. Majd az énekesnő úgy döntött, megválik tőle és elbocsátotta, amit ő nagyon nehezen dolgozott fel, azóta is nagyon rossz a kapcsolatuk, sőt, perben is állnak egymással.
A két nő több mint tíz évig dolgozott együtt, egyelőre nem derült ki, hogy mi történt, ami miatt ennyire elmérgesedett a viszony, de Hajdrik azt állítja, hogy rengeteg pénzzel tartozik neki Nótár Mary.
"Ő szórakozott, játszott velem az elmúlt egy hétben.
Kórházba kerültem másodjára, és csak annyit kértem, hogy beszéljen velem, vegye fel a telefont, vagy jöjjön be értem.
Ő viszont eltűnt.
Aki anyagilag itt maradt 25 ezer forinttal, az én vagyok, és az adósságok is engem illettek.
A minap szerettem volna elhozni a koncertes kocsit, de nem adta oda. Ez a jármű egyébként ahhoz a céghez tartozik, aminek én vagyok a tulajdonosa. Két és fél órát álltam a ház előtt, hogy elhozzam, de ő nem adta oda, azóta is ott áll az udvarban. Sőt, azóta vásárolt még egy autót is" - részletezte egy élő videóban az egykori menedzser.
Amíg bent voltam a pszichiátrián április 10-től, addig megtanultam megbocsátani és bocsánatot kérni.
Azt gondoltam, ez működni fog, de hiba volt bíznom benne újra. Én csak őszintén, szépen akartam lezárni ezt a dolgot, erre bizonyítékaim is vannak" - idézte szavait a Bors.
Elárulta azt is, hogy ő valóban békülni akart az énekesnővel és nem a pénz érdekli, azonban ha minden rendeződik, akkor elmeséli a teljes igazságot.
A videója előtt fenyegető üzenteket kapott egy álprofilról, de őt ez nem ijeszti meg, sőt arra sarkallja, hogy kitálaljon az összes részletről, amiről csak tud.
A live-ot megelőzően kaptam egy 'noname' Instagram-fiókból egy üzentet, hogy jól vigyázzak, hogy miket mondok.
Azt gondolom, nem sértettem senkit olyan szinten...Másrészt már nemcsak én voltam fenyegetve, hanem a családom is, az öcsém, az apukámék, anyukámék, már vérfolyásról beszéltek. Én nem fogom magam hagyni!" - mondta újabb videójában a nő, aki azt mondta, nem szégyelli, mi történt vele - magyarázta.