Megváltoztatták az olimpiai csapatot!

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava


Hétfő délelőtt rendkívüli elnökségi ülést hivatott össze az OTSB elnöke. Az ülésen a már korábban ismertetett és a nagyközönség körében hatalmas felháborodást kiváltott olimpiai csapat összetételének kérdése szerepelt napirenden. A többórás ülés határozatát javaslati formában továbbították a Magyar Olimpiai Bizottsághoz, amely nem sokkal később a következő hivatalos jelentést adta ki:

"A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége az OTSB elnöksége javaslatára - a sportközvélemény és a sajtó kívánságának megfelelően - csökkentette a magyar olimpiai csapat kísérőinek számát.

A tervezett négy általános vezető közül három, név szerint: Sebes Gusztáv, Kelen Béla, Kutas István, továbbá az egyéb kísérő közül Nagy László, Szegő Dezső, Incze József, Csorba Pálné és Boldizsár Józsefnénem utazik a csapattal. Az olimpiai játékok hírszolgálatát pedig a tervezett nyolc helyett hat sajtótudósító teljesíti.

A magyar olimpiai csapatban így megüresedett helyekre a következő sportolók és szakvezetők kerültek: Siák Ferenc, Gerlach József, Papp Bálint, Dobay Gyula, Gróf Ödön, Földessy Ödön, Krasznai Sándor, Somogyi János, Simek Ferenc és Zimonyi Róbert.

A Magyar Olimpiai Bizottság."


Így szól az a híradás, amely nemcsak a sporttársadalomban, hanem az egész magyar közvélemény előtt a legnagyobb megelégedésre számíthat.

Az olimpiai csapat kísérőinek eredeti száma minden elképzelést felülmúlt. A közvélemény felháborodásának a Népszava is helyet adott hasábjain és harcolt azért, hogy a magyar sport ne szenvedhessen hátrányt vezetőinek túlzási miatt. A mind megújuló tiltakozó hullámok végül is összecsaptak, és a kísérőket, akikre valóban semmi szükség nem lett volna Melbourne-ben, elsodorta.

A megváltozott, helyesebben sportolókkal és igazi szakemberekkel kibővült magyar olimpiai csapat új összetétele azt jelenti, hogy tehetséges fiatal sportolóink is komoly lehetőséget kaptak arra, hogy tudásunkat bebizonyítsák és felbecsülhetetlen értékű nemzetközi tapasztalatot szerezzenek.