Az iskolás fiúval szexelő pedagógiai asszisztens szerint a „kapcsolatával” nincs semmi baj

Mostanra talán mindenki hallott B. Zsoltról, arról a budapesti pedagógiai asszisztensről, aki a közösségi médiában büszkén dicsekedett egy tizenöt éves fiúval folytatott szexuális kapcsolatáról, szerinte „ezzel nincs semmi probléma". Egyik videójában arról beszél, hogy ha valaki őt feljelentené – ő úgy fogalmaz, „rágalmazná" – a „kapcsolata" miatt, akkor olyan szervezetek fogják képviselni, mint a TASZ, a Helsinki Bizottság vagy a Pedagógusok Demokratikus Szervezete. Egy szülő a PestiSrácok-nak elmondta: a saját gyermekétől tudta meg, hogy több gyerek követi B. Zsolt 18 éven felülieknek szóló videóit. Ezekben a diákoknak a tanár részletesen elmagyarázza, hogy tudják megnézni, annak ellenére, hogy nem nagykorúak. 

Szülőként tele vagyunk aggodalommal, valójában már bőven a gyerekünk születése előtt is. Az, hogy a gyerekünket biztonságban tudjuk gyakorlatilag alapszükségletünkké válik. Nincs ez máshogyan az iskolaválasztás során sem: amikor egy szülő a gyerekének iskolát választ, sok szempontot figyelembe vesz: milyen ott a nyelvoktatás, milyen pedagógiai módszereket részesítenek előnyben, milyen szakkörökre járhat a gyerek, esetleg milyenek a továbbtanulási statisztikái az iskolának. Muszáj megbíznunk a tanárokban, hiszen rájuk bízzuk a gyerekeinket, az, hogy nem jut eszünkbe olyasmi, hogy az egyikőjük esetleg szexuálisan közelít a gyerekünk felé, az egészséges gondolkodás része. Az pedig, hogy ez mégis megtörténhet valahol, egyértelműen bűn és semmiképpen sem normális vagy elfogadható.

Az elfogadásnak ugyanis csak akkor van értelme, ha van olyan is, ami elfogadhatatlan. Ha mindent el kell fogadni, akkor minden magától értetődő lesz, és meg is szüntethetjük az elfogadás fogalmát, az nem lesz többé erény, mert nincs miért gyakorolni.

B. Zsolt a magyarázkodó videóiban beszélhet rágalmazásról, képviselheti őt a TASZ vagy bármilyen szervezet, ami tény, az tény: amikor egy közel negyvenéves ember egy tizenötéves gyerekkel folytat szexuális kapcsolatot, nem kérdés, hogy az visszaélés. Egy ilyen helyzetben egy tizenötéves gyerek nem egyenrangú fél, nem tud valójában beleegyezni egy ilyen kapcsolatba, a felnőtt pedig pontosan tudja ezt.

Nem szerencsés a pedofíliát betegségnek nevezni, hiszen ezzel azt a látszatot keltjük, mintha a pedofil nem tehetne arról, amit tesz, pedig ez nem igaz: a szexuális vonzalom egy dolog, annak a kiélése pedig egy másik.

Pedofilnak nem születik az ember. Nincs pedofil gén, a legtöbb esetben valamilyen trauma alakítja ki ezt a zavart. Még ha vannak is közös élettani tünetek a pedofiloknál, a környezet hatása mindig meghatározó. Sok pedofil például maga is szenvedett el szexuális abúzust gyerekkorában. Persze ez nem jelenti azt, hogy akit gyerekkorában szexuálisan bántalmaznak, abból pedofil lesz, és felmentést sem ad a később pedofillá váló felnőttnek. Attól még, hogy a pedofíliát nagyrészt a körülmények idézik elő, nem jár felmentés a pedofil erőszaktételért, mert a tettért nem a körülmény, hanem a cselekvő felel.
Hiába készül rengeteg statisztika nemi erőszakról, zaklatásról, ezek a számok soha nem lesznek pontosak: a legtöbb ilyen ügy ugyanis soha nem derül ki, mert a legtöbb áldozat nem mer szólni. Amikor valaki zaklatás áldozata lesz, nagyon nehéz helyzetbe kerül, ha meg akarja védeni magát: először is bizonyítania kellene, hogy a zaklatás valóban megtörtént, de a legtöbb esetben a zaklató vagy bántalmazó nagyon figyel arra, hogy ne legyen nyoma tettének, így az áldozat nem tehet semmit, sőt, még rosszabbul is járhat az „ujjal mutogatásért". Amikor egy gyerek válik áldozattá, a helyzet még rosszabb, az elkövető ugyanis a legtöbbször egy közeli hozzátartozó, akihez valamilyen módon kötődik a gyerek, aki minél kisebb, annál könnyebben megy bele, hogy a zaklatás „csak egy közös kis titok" maradjon. Egy hierarchikus helyzetben pedig a nagyobbaknak is nagyon nehéz kiállniuk magukért: a függő helyzet ugyanis könnyű terepet biztosít a zaklatónak, akinek egyszerűen nem mernek nemet mondani az áldozatok.

Azzal kapcsolatban, hogy B. Zsolt áldozata valóban áldozat-e, ne legyen senkinek kétsége: egy kamasz maga is még csak tanulja a határokat, az élet, a mások és a saját határait és sokszor csak akkor veszi észre azokat, amikor már rég átlépett rajtuk, éppen ezért, bár már nem is olyan kicsik, mégis nagyon könnyen befolyásolhatóak.

Márpedig egy gyereknek – még akkor is, ha már nagy gyerek – joga van a biztonsághoz – az iskolában is. B. Zsolt tettének ezért a legsúlyosabb következménye kellene, hogy legyen.