Georg Spöttle: Karácsonynak lenne mit tanulnia Baku főpolgármesterétől

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

Szeretem a nagyvárosokat, még nyaralásaim egy részét is metropoliszokban töltöm, mint Los Angeles, Teherán, Bagdad vagy most éppen Baku. Ha megérkezel az első benyomás után óhatatlanul is összehasonlítod a várost Budapesttel.

Ez történt most Bakuban is, Azerbajdzsán fővárosában. Elhagyva a Heydar Aliyev nemzetközi repülőteret elsőként az utak minősége tűnt fel. Tükörsima hatsávos utak, sehol egy kátyú és sávok is látszanak mindenütt.

A másik dolog a tisztaság, „nix" eldobált mekispapír, csikk, üdítő doboz és se kéregetők, se random csövibácsik, akik miatt az otthoni padok a parkokban (ha éppen nem állnak festés alatt) használhatatlanok. Világukat nem tudó drogosok sem kóborolnak a tengerparton, mint pl., L.A.-ben, sőt a biztonságot mutatja, hogy szerelmespárok kéz a kézben este tizenegykor még nyugodtan romantikázhatnak a kandeláberektől hangulatosan megvilágított sétányon.

Georg Spöttle Bakuban Forrás: Origo

A főpolgi, Eldar Azizov, valamit nagyon tud.

Komolyan a tisztaság az Szingapúrral vetekszik, sem graffitik, sem az „otthonos" pisiszag nincs az aluljárókban, viszont vannak utcai zenészek és pattogatott kukorica árusok. Nem divat a sörös doboz sem a kézben. OK, egy síita iszlám országban vagyunk, bár szekuláris és nincs alkotmányba foglalva a vallás, és alkohol bármely szupermarketben kapható, de nem divat. Egy helyi srác elmagyarázta, hogy nem szokás a nyilvános italozás. A fiatalok inkább teáznak, kávéznak vízipipáznak. Tény, a nappali hőség után estére megtelnek a teázók, kávézók a helyi ifjúsággal. Bár sokan rollereznek, vagy görkoriznak a parkokban, amelyekből nem kevés van. Ja, a bringautak pedig a járdán vannak kialakítva és nem az autósoktól veszik el a sávokat.

Nem mondom, hogy el kellene cserélnünk Karigerire, mert az komoly törést okozna népeink barátságában.

A város zöldel és folyamatosan öntöznek. Igaz nem mindegy milyen fákat ültetnek. Túl mélyre nem mehet a gyökerük, mert sok helyen már 20 méter mélyen is olaj van talajvíz helyett. Az ikonikus felhőkarcolók, a gazdagság és a nagyon alacsony munkanélküliségi ráta (5%) a fölgáznak és a kőolajnak köszönhető.

A kőolajmezők nagy része a Kaszpi-tenger alatt található. Elnézve a partközelben található olajfúrótornyokat ez nyilvánvaló is. Van egy mesterséges sziget is 50 km-re a parttól, ahol komoly kitermelés folyik. Négyszáz ember dolgozik ott, még egy focipálya is található ott, hogy meglegyen a sportolás lehetősége a szigeten töltött hetek alatt. Azerbajdzsán napi 668.000 hordó kőolajat termel, ami nem kevés, de mondjuk összehasonlítva 11,5 millió hordó/nap kitermeléssel nem tűnhet jelentősnek, ám mégis az, hiszen komoly export folyik Olaszország és Izrael felé. Érdekes, hogy utóbbi nem pénzzel, hanem fegyverekkel fizet, amelyekkel a bakui kormány a hadseregét fejleszti. A brit BP-cég (British Petroleum) egy akadémiát is üzemeltet Bakuban. Itt az olajmérnökök a tanulás mellett a BP saját fúrótornyán gyakorolják az elsajátított tudást.

A fosszilis energiahordozók mellett a kaviár is nemzeti kincsnek számít. Itt Azerbajdzsánban hozták létre az első kaviárfarmot az egész világon, ahol 1954-óta tenyésztik a tokhalakat (a belugákat, amelyek a magyar viza rokonai) ikrájuk miatt. Nemcsak a Kremlbe szállították az ízletes ikrát, amelyet már az ókori görögök is fogyasztottak, hanem maga Winston Churchill is nagy kedvelője volt az azeri kaviárnak. Az ára az borsos mindenütt. Egy teheráni delikáteszboltban a legolcsóbb kiszerelés 300 euró, azaz több, mint 100.000 forint volt. Amint utána olvastam az azeri beluga-kaviár is hasonló áron fut.

Az emberek barátságosságával csak a lányok szépsége vetekszik. A hangulatos óváros zegzugos utcáit is érdemes bejárni, kis kincsekre vadászva a boltokban. Persze egy nagyobb túrát sem szabad kihagyni a Qobustani sivatagba, ahol 13.000 éves sziklarajzokat csodálhatunk meg. Aki pedig szereti a kelet konyhaművészetét az a legjobb helyen van Azerbajdzsánban.