Georg Spöttle: PszichoPeti begorombult

Magyar Péter
Vágólapra másolva!
Megnézve Magyar Péter tombolását nekem rögtön Jakab -parizeres- Péter emléke ugrott fel.
Vágólapra másolva!

A baloldal új bálványa már hozza a „Lenin fiúk” formáját és Cserny, valamint Szamuely retorikájával hangol a Fidesz ellen. Előkerültek a ismert lózungok, hogy „el kell kobozni a kormánytagok vagyonát, ki kell tessékelni Polt Péter legfelsőbb ügyészt az irodájából vagy ha erre nem hajlandó akkor segítünk neki.” Fideszes oligarchákról és politikusbűnözőkről fest rémképet a nagyérdeműnek, akik persze isszák szavait, hiszen a megfáradt gyurcsányi baloldal már nem szolgáltat nekik elegendő gyűlöletmuníciót és a „parizeres” már csak magányosan tömi magába az olcsó húsárút, mert a nép elpártolt tőle (legalább is szerinte, bár most nem téved). PszichoPeti már göbbelsi propagandáról üvöltözik és beszól a templomból éppen kijövő embereknek. Hát mit ne mondjak egy igazán hiteles konzervatív ember benyomását kelti.

Csak idő kérdése, hogy Magyar Péter elkezdi ütni a háborús dobot is, 

hiszen a mögötte álló és őt pénzelő erők nyilván azt akarják, hogy Magyarország is szállítson fegyvert, adja oda a legújabb Leopard harckocsikat Zelenszkijnek, hogy később azok is Moszkvában végezzék a Vörös-téren orosz trófeaként. Nemsokára nagy lelkesen majd Kijevbe is elutazik, hogy biztosítsa Ukrajnát a Tiszapárt szolidalitásáról. A „művelt nyugaton” már a hadkötelezettség ismételt bevezetéséről beszélnek. Szóval „pszeudokonzervatív” barátunk riogathatja majd a fiatalokat, akik állítólag százával mennek hozzá beszélgetni, azzal, hogy „öcsi téged majd szépen kiküldünk a frontra meghalni Ukrajnáért. Tudod nekünk ez morális kötelességünk, mert mi az Unióhoz akarunk tartozni nem a Türk-tanácshoz.”

Menni fog ez kétség nem fér hozzá. 

Már csak azt várom, hogy Feri és Klárika is ott mosolyogjon mellette és megszülessen az újabb csodás pártcsalád.

Régi és új kommunisták, talán lesz még egy transznemű képviselő is, hiszen Peti már emlegeti a sokszínűséget. Elnézve az „Eurovision” Dalfesztivált van rá igény, de bőven. Nem is csoda, hogy Marija Zaharova a rendezvényt Nyugat-Európa halálának nevezte. Persze Magyar -nadrágszíjas- Peti inkább a mi hazánk koporsójába verné a szöget saját állítása szerint. Bár pályát is tévesztett. Inkább szeizmológusnak kellett volna mennie, mivel folyton a Karmelita kolostor megrengetéséről beszél.

Tudjátok, hogy van ez? Aki fizeti a zenészt annak a nótáját kell húzni és Magyar most bazsevál, ami a csövön kifér. Rendezvényeinek és buszbérléseinek költsége már a félmilliárdot is meghaladta. Persze tudjuk ezek mikroadományok, amelyeket a Fideszben csalódott kinyugdíjasok és 12 éves gyermekek dobtak össze a zsebpénzükből. Teljesen logikus... Nagyon várom, hogy kiderüljön, kik fizetik a nemzetrombolási kisérletet, bár van egy olyan érzésem, hogy az Óperencián túlról érkeznek megint a guruló dollárok. Remélhetőleg ismét balfék módon számozott bankjegyekkel, devizában, ami egyszer működött minek azon változtatni. Csak azokat nem értem, akik most istenítik a baloldal felszálló vöröscsillagját. Mit képzelnek, mi lesz? Kap mindenki egy vadi új luxusautót és nem kell többet dolgoznunk mert dől a pénz? Honnan akar olyan politikusokat leakasztani, mint egy Szijártó Péter vagy Varga Mihály? Van egy olyan érzésem, hogy sehonnan, mert ahogy a Diktátor című komédiában mondták, ő lesz az admirális-generális, elnök-miniszterelnök. Ja bocs, nem lesz...

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle