Jelentős elbocsátások várhatóak a Dunántúlon

Vágólapra másolva!
A dunántúli regionális munkaügyi központok prognózisaiból az olvasható ki, hogy a következő hetekben főként a kisebb, elsősorban beszállítóként tevékenykedő cégeknél várhatók újabb, összességében jelentős leépítések, a legnagyobb mértékben továbbra is a közép-dunántúli régióban. Fokozza a problémát, hogy egyre több magyar vendégmunkást küldenek vissza Ausztriából - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A kkv-k közül elsősorban az autóipari és gépipari beszállítók, a textilruházati, valamint a kereskedelmi cégek jelezték, hogy a korábbi létszámnak már nem tudnak munkát adni. Veszprém, Pápa, Székesfehérvár, Mór és Tatabánya térségében az elmúlt néhány hét során több tucat, 80-150 főt foglalkoztató cég jelentette be, hogy telephelybezárásra, illetve létszámcsökkentésre kényszerül. A közép-dunántúli régióban egy hónap alatt közel ötezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, jelenleg a három megyében csaknem nyolcezerrel többen vannak állás nélkül, mint egy évvel ezelőtt; becslések szerint az elbocsátottak, illetve az elbocsátandók közel harmada kölcsönzött munkaerő. Az állástalanok számát szaporítja, hogy a közszférában szintén elkezdődött, illetve folytatódott a leépítés.

A helyi munkaügyi kirendeltségek tájékoztatása szerint nincs olyan nap, hogy kisebb cégektől ne érkeznének tucatszám olyan dolgozók, akiknek a következő hetekben szűnik meg az állása. Tetézi a gondokat, hogy egyre több magyar munkavállalót küldenek haza Ausztriából.