Beszédgyakorlatok tárgyalás előtt

Vágólapra másolva!
Tárgyalásokon, prezentációkon nemcsak az számít, amit mondunk. Az is ugyanolyan fontos, ahogy mondjuk - állítják a szakértők. A nem megfelelő hanghordozással, artikulációval könnyen elijeszthetjük a tárgyalópartnereket, ügyfeleket - még akkor is, ha mondanivalónk tartalma egyébként megnyerné őket. Fung Emília beszédtanárt kérdeztük arról, milyen beszédgyakorlatokkal tudjuk kihozni hangunkból az optimális hatást.
Vágólapra másolva!

Mivel a szóbeli közlés kifogástalansága a tartalom és a forma összhangján múlik, a fontosabb tárgyalások előtt érdemes a tartalmi felkészülés mellett időt szakítani hangszálaink optimalizálására is. A szorongató helyzetek előtt ugyanis a hang remegni kezd, a beszéd akadozóvá válik, ezt hallva pedig a tárgyalópartnerek a beszélő bizonytalanságát tudatosítják magukban, és ettől ők maguk is elbizonytalanodnak. Különböző beszédgyakorlatok segítségével azonban elkerülhetőek a kellemetlenségek.

Koncentrációs gyakorlatokkal a korai megbeszélésekre

"A tárgyalások előtt - különösen a reggel kezdődőeket megelőzően - mindenkinek érdemes bemelegíteni a hangszálait, arcizmait. A korai órákban és általában a megbeszélések előtt leginkább az úgynevezett kombinált koncentrációs gyakorlatok elvégzése ajánlott. Ilyen a hónapok sorolása oda-vissza egy levegővétellel, a szorzótábla sorolása, nyelvtörő mondókák, illetve mondatok tempós, nagy artikulációval történő, ritmusos mondogatása. Fontos, hogy mindezt közepes hangerővel, legalább 2-3 percig folyamatosan tegyük. Ha néma üzemmódra van csak lehetőség, akkor ajakkerekítéssel-terpesztéssel, és hümmögéssel érhetjük el arcizmaink bemelegedését" - mondta el Fung Emília beszédtanár.

Légzőgyakorlatok a hang optimálizálásához

A koncentrációs gyakorlatok mellett különböző légző- és hangadási gyakorlatok is segíthetnek hangunk optimalizálásában. Légzőgyakorlat például, ha a tükör előtt állva, egy kényelmes levegővel, a szokottnál nagyobb artikulációval egytől tízig elszámolunk, vagy ha mechanikus sorokat (hónapok, napok, évszámok) ismételgetünk egy levegővel. Hangadási gyakorlatként Fung Emília többek között a különböző mondókák, versek, kiszámolók kijelentő, kérdő, és kérdés-válasz metódusban való mondogatását említette.

Alakítsuk normál szintre artikulációnkat

"Mivel stresszhelyzetben a hang elhalkul, és az artikuláció a normálisnál alacsonyabb szintűvé válik, a megbeszélések előtt ajánlott elvégezni néhány, úgynevezett artikulációs mozgásokat aktivizáló gyakorlatot (ilyen a "Sárga bögre, görbe bögre" vagy a "Moszkvics-slusszkulcs van a zakózsebemben" mondatok gyors ismételgetése)" - figyelmeztet Fung Emília. Ezen gyakorlatok segítenek ugyanis normál szintre alakítani az artikulációt, aminek köszönhetően a közlendő - formailag - mások számára is érthetővé válik majd.

Megfázás esetén fontos a bemelegítés

Különösen fontosak a bemelegítő gyakorlatok megfázás esetén. Ilyenkor azonban csak rövid szakaszú tárgyalásokon vegyünk részt, mert bár hangunk a gyakorlatoknak köszönhetően bejáródik és normál szintűvé válik - viszont ez csak 1-2 óráig tart, azt követően rekedtbe fordul át.