Pozitív nikotinteszt miatt rúgták ki

Vágólapra másolva!
Egy amerikai vállalat elbocsátotta dolgozóját, miután szervezetében nikotint mutatott ki a cég által elkészíttetett teszt. A férfi állítja, a munkahelyen nem dohányzott, csupán nikotinrágót rágott. Ahhoz pedig a cégnek nincs köze, mit csinál otthon.
Vágólapra másolva!

A 30 éves férfi állítása szerint soha nem gyújtott rá munkahelyén, a szünetekben sem dohányzott. Sőt, épp leszokási fázisban volt, amikor a vállalat elküldte az ominózus tesztre. A veszte az lett, hogy még a leszokás első szakaszában volt, és nikotinos rágóval próbált enyhíteni az elvonási tüneteken.

A vállalat a teszt eredményét meglátva azonnal el is bocsátotta. "A cég ebben az évben döntött úgy, nem vesz fel dohányzó munkatársakat. Az új munkatársakkal a felvételkor közöljük, hogy tilos dohányozniuk, ahogy azt is, hogy tesztnek vetjük alá őket" - mondta el a vállalat PR managere.

A férfi privát életébe való súlyos beavatkozásnak tartja az esetet, ugyanis szerinte nem tartozik a munkáltatóra, hogy munka után milyen életvitelt folytat. A dolgozó ügyvédje szerint akkor lehet nikotintesztet kérni, ha a dolgozó a munkahelyén dohányzik, vagy a nikotin befolyásolja munkahelyi teljesítményét. Szerinte egyik sem következett be, indokolatlan volt a teszt és a kirúgás. Pert indítottak a munkáltató ellen.