Gyakrabban jár két munkahelyi öltözőszekrény

Vágólapra másolva!
Néhány kisebb szabállyal módosítja október 7-től a szociális és munkaügyi miniszter a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló rendeletet. A jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
Vágólapra másolva!

Aki veszélyes anyaggal, nedves, illetve szennyes helyen dolgozik, annak külön öltözőszekrény jár a munka- illetve az utcai ruhája számára. E szabály elé a módosítás beszúrja: a közölt felsorolás csak példa, így ha a körülmények úgy kívánják, más esetben is jár a két öltözőszekrény.

Eddig a munkahelyi tisztálkodás alapvető helye a mosdóhelyiség volt, amelybe zuhanyzót csak akkor kellett felszerelni, amennyiben az lehetséges volt. A módosítás elegendő és megfelelő zuhanyzó felszerelését írja elő, amennyiben azt a munka jellege, illetve egyéb egészségügyi ok szükségessé teszi.

Kell elsősegélyszoba is

Minden munkahelyen, minden műszakban elsősegélynyújtó felszerelést (mentődobozt) és elsősegély nyújtására kiképzett személyt kell biztosítani. A módosítás ezt az előírást egészíti ki azzal, hogy ahol a munka jellege, valamint a balesetek gyakorisága indokolja, ott külön elsősegély-helyiséget kell kijelölni. Ennek olyannak kell lennie, hogy hordággyal is könnyen megközelíthető legyen.