Karádi István, a Semmelweis Egyetem (SE) Általános Orvostudományi Karának dékánja szerint a már korábban végzett ápolók tömegesen mennek külföldre, ahol akár a magyar bér öt-hatszorosát is megkeresik. A nővéri pályát a nettó 60-130 ezer forintos fizetés annyira népszerűtlenné tette, hogy az érdeklődés hiányában szinte megszűnt az utánpótlásképzés.
500 fővel kevesebb orvos végez
A dékán hozzátette: mivel az állam körülbelül ötven százalékkal kevesebb orvost képez a szükségesnél, a doktorok is hiányoznak az egészségügyi intézményekből. Jelenleg évente kilencszáz orvos végez, miközben 1400 friss diplomás kellene.
Leszögezte: azt nem lehet megakadályozni, hogy egyáltalán ne menjen külföldre magyar orvos, de magasabb bérekkel csökkenne az elvándorlók száma illetve a külföldön dolgozóktól utólagos tandíjat lehetne szedni, hiszen egy orvos képzése húszmillió forintjába kerül az államnak.