Kevesebbet vagyunk táppénzen

Vágólapra másolva!
A táppénzes napok és a táppénzt igénybe vevők számának csökkenése miatt 4,2 milliárd forint megtakarítás keletkezett 2008-ban az Egészségbiztosítási Alap 106,9 milliárd forintos táppénzkasszájában - írja a Világgazdaság. A költségek csökkenésében szerepe van a táppénzszabályok szigorításának, és valószínűleg a munkahely elvesztésének félelme miatt sokan még betegen is dolgoznak.
Vágólapra másolva!

A betegállományban lévők napi átlagos létszáma 1,6, a táppénzes napoké 1,3 százalékkal csökkent, ám az egy napra jutó táppénzkiadás 6 százalékkal nőtt. Szerepe van a takarékosságban a táppénzszabályok 2007-es szigorításának és a keresőképtelenséget ellenőrző 276, úgynevezett felülvéleményező orvosnak is. Ők tavaly 960 ezer esetben vizsgálták meg a betegállományban lévőket, és 46 ezer esetben nyilvánították keresőképessé a biztosítottakat.

Jogosulatlanul csupán néhány esetben vettek föl táppénzt a betegek - mondta el a Világgazdaságnak Bogdán Zsuzsanna, az OEP illetékes főosztályvezetője. Ugyanis vannak olyan ellenőrizhetetlen kórképek - pl. derék- és fejfájás -, amelyekkel elhúzható a betegállomány ideje. Ám a szabályok szigorítása miatt ez sem tarthat a végtelenségig. A munkaviszonyban lévőknél ugyanis a keresőképtelenség első 15 munkanapjára a távolléti díj 80 százalékát fizeti a munkáltató. Ha a biztosított továbbra is keresőképtelen, úgy egy év folyamatos biztosítási idő esetén legfeljebb egy évig járhat a táppénz. Aki a biztosítotti jogviszony megszűnését követő három napon belül válik keresőképtelenné, legfeljebb 45 napig kaphat táppénzt.