Évente negyven napot ingáznak az európai dolgozók

Vágólapra másolva!
Csaknem 40 napot kénytelenek évente ingázni az európai munkavállalók otthonuk és munkahelyük között. Távmunkásként vagy rugalmas foglalkoztatási formákban viszont mindez könnyedén áthidalható volna. Hazánkban a távmunka egyelőre kevesek kiváltsága. Mindössze a dolgozók 2-3 százaléka élhet a lehetőséggel.
Vágólapra másolva!

A napi közlekedés viszontagságaitól szerencsésen megmenekedő távmunkások és a kötetlen, rugalmasabb munkavállalási formákban dolgozók így legalább 70 percet megspórolhatnak naponta - mutatta ki az Avaya felmérése. A kutatás készítői Európában és Oroszországban készült felmérésük során 3500-nál is több interjút készítettek munkavállalókkal téma kapcsán. A felmérés egyébként arra a következtetésre jutott: a rugalmas foglalkoztatási formákkal élő vállalatok munkatársai elégedettebbek a kedvezőbb munka-magánélet egyensúlya miatt, miközben a távmunkának is teret engedő cégek versenyelőnye is számottevően nagyobb.

Magyarországon csak a dolgozók 2-3 százalékának jut távmunka

A távmunka emellett környezetvédelmi szempontokból is ideális megoldást jelent: máris drasztikusan csökkenne a gépkocsik száma az utakon, ha a dolgozók legalább 60 százalékának volna módja távmunkában tevékenykedni. Hazánkban egyelőre-számtalan előnye ellenére is-kevesek privilégiuma a távmunka. Mindössze a dolgozók 2-3 százaléka tud élni ezzel a lehetőséggel.