Telesales állásinterjún jártunk

Vágólapra másolva!
Napi több száz "hideg" telefonhívás, nagy elutasítási arány, monotónia, sok kudarc-, kevés sikerélmény. Így jellemezhető a telefonos értékesítői munka. Megnéztük, hogyan választják ki az ilyen pozícióra jelentkezőket, és kik jelentkeznek a hirdetésekre.
Vágólapra másolva!

A belvárosi irodában legalább tizenöten várunk. Hamarosan kiderül: tarka társaság érkezett - a call centeres munkára jelentkezők között vannak bölcsészhallgatók, egy frissdiplomás zenetanár, főiskolások, továbbtanulni akarók, de kíváncsiságból egy munkanélküli gazdasági informatikus és egy épp hullámvölgyben lévő, nehezebb időket élő vállalkozó is tiszteletét tette.

Dohányzási szokásokról is kérdeztek az adatlapon

A zsúfolásig telt aprócska irodában elsőként egy adatlapot kell kitölteni, több lány zavartan vihorászik a sarokban. A kérdéssor kitalálói részletekbe menően érdeklődnek a pályázókról, így aztán arra is kíváncsiak dohányzunk-e, tervezzük-e a továbbtanulást és ha igen, milyen területen, adott esetben nyitottak vagyunk-e a vállalkozói jogviszonyra.

Telefonos díjcsomagok eladása a feladat

A jelentkezőknek eligazítást tartó, dinamikus huszonéves szőke hölgytől nemsokára megtudjuk: többnyire telefonos díjcsomagot, internetelőfizetést kellene értékesíteni - a teljesítmény és a hatékonyság függvényében bruttó 400-800 forintos órabérben.

A feladatok időnként változhatnak: a jól teljesítőket hébe-hóba áthelyezik lakossági közvélemény- kutatásra - termékelégedettséggel, politikai preferenciával és a kereskedelmi rádiók hallgatottsággal foglakozó felmérésekre, de "ne nagyon örüljünk ennek, mert ez a ritkább" - hűti le a hölgy reménykedésünket.

Teljesítménytől függően 400-800 forint az órabér

Hogy mennyit lehet ezzel keresni? Informátorunk szerint a hatályos minimálbért mindenki megkapja, még "akkor is, ha munkaidő alatt a sarokban hálót szövögető pókot figyeli elmélyülten", de ebből hosszú távon úgysem lehetne megélni. Azt mondja: a jobbak átlagosan 100-160 ezer forintot vihetnek haza havonta. Ám a minimálbér, a heti legalább 3 napos munkavállalás és a feladat monotóniája hallatán a jelen lévők közül 4-5 jelentkező azonnal lemorzsolódik.

A vizsgaidőszakban lemorzsolódnak a diákmunkások

Az egykor jobb időket megélt vállalkozót a fluktuáció okai érdeklik, de nem kell sokat várnia a válaszra. Mint megtudjuk: 30 telefonos munkaállomás üzemel az irodában. Ahhoz, hogy flottul menjen a munka, legalább 100 embert kell folyamatosan készenlétben tartaniuk, ehhez pedig a részmunkaidős egyetemisták, főiskolások önmagukban nem elegendőek. Ráadásul a diákok nem a legkitartóbbak a munkavállalásban. "Amint beköszönt a vizsgaidőszak, legalább 1-1,5 hónapra a call center tájára sem néznek" - hangzik az indoklás.

Egyperces monológgal tesztelik a rátermettséget

Ezután következik a rátermettségteszt: egyperces, szabadon választott témájú mini monológgal kell meggyőzni a munkaadót, miért éppen minket válasszon. A jelentkezőknek sikerül alaposan félreérteni a feladatot: így aztán a következő félórában kaptafára gyártott, a matematikaórák izgalmassági fokával vetekedő bemutatkozásokat hallhatunk, a név, iskolai végzettségek, érdeklődési kör kimerítő taglalásával. Azért akad aranyköpés: egy húszas éveiben járó lány saját bevallása szerint " 3 napos mixer tanfolyamot végzett, ami végül diplomába torkollott."

Hosszú távra tervezőket keresnek

A szőke szervező hölgy közben buzgón jegyzeteli a jelentkezőkről szerzett benyomásait. Szemlátomást elégedett az eredménnyel, majd azt is hozzáteszi: munka van folyamatosan, ám a cég hosszú távra tervező munkatársakat keres. Majd arról is beszámol - egy előre megadott időpontban szervezett tréninges részvétel után a munka azonnal felvehető.

Takács Gabriella