Megfordult a fejemben, hogy elválok

Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket!

Tisztelt Címzett!

Mivel már nem tudom, mit csináljak, megfordult a fejemben, hogy elválok!
3 éve vagyunk házasok. Én 28, ő 30 éves. Van egy 3 éves kislányunk. Nem volt semmi baj addig a pontig, míg ki nem került külföldre dolgozni. Az első hónap után már éreztem, hogy nem az a férfi jár haza hozzánk, aki kiment tőlünk. Hétfőtől péntekig dolgozott, majd hétvégére hazajött. De nem hozzánk, hanem a haverjaihoz.

Próbáltam nem egyszer beszélni vele a kapcsolatunkról, de azt mondta, hogy az ő életébe (amit kint élt) nekem semmi beleszólásom nincs. Ezt 9 hónapig játszotta, miközben én itthon neveltem az ő gyerekét is! (Ugyanis ketten vállaltuk.)

Azóta már kapott az anyájéktól egy számítógépet, és most ez a sláger. 2 éve az életem romokban hever! Úgy érzem, megpróbáltam mindent, hogy helyrehozzam, de nem bírom tovább, hogy semminek néz! Úgy viselkedik, mintha nem is léteznék, csak arra használ, hogy őt kiszolgáljam. Mi lehet ennek a nagy vátozásnak az oka? Miért dobott el magától? Abszolút nem érdekli, hogy milyen a családi élet, neki így kényelmes. És velem, meg a gyerekünkkel mi lesz???

Összetört szív

Kedves Összetört szív!

Nagyon rossz ilyen elromlott házasságról olvasni, amiben semmi de semmi kecsegtető momentumot nem lehet találni. Igaz, nagyon röviden írtál a házasságodról, épp hogy csak sejtek valamit a férjed és közted lévő viszonyról, de amit látok, az nagyon nem jó.

Sorra veszem a kérdéseidet, és megpróbálok rájuk válaszolni, bár mondom, nagyon de nagyon keveset írtál a kapcsolatokról.

"Mi lehet ennek a változásnak az oka? Miért dobott el magától?"

Csak találgathatok. Talán nagyon fiatal volt még, amikor összeházasodtatok, és kint, ahol nem volt család, nem voltak kötöttségek, megérezte a szabadság ízét, és kellő felelősségtudat híján itthon is szerette volna ezt a szabad életet fenntartani. Azt hiszem, a számítógép számára ugyancsak egy egérút, egy menekülés, már akkor, ha valóban fanatikusan belebújuk, ahogy utaltál rá. A férjed szabad akar lenni, és nem akar felelősséget vállalni érted, a gyermetekért - ez egy éretlen férfira utal. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de minden mondatod erre a diagnózisra utal.

"És velem és a gyerekünkkel mi lesz?"

Ez jó kérdés. Ha én nő lennék, és szeretném, talán próbálnám újra elcsábítani. Újra huszonévesnek lenni, újra elérhetetlen, újra izgalmas és kívánatos. Tudom, hogy ezt elképesztően nehéz lehet egy közös lakásban, egy gyerekkel megtenni, majdhogynem lehetetlen. De talán még nincs veszve a dolog. Ne lógj a nyakán, ne nyaggasd, ne hisztizz, ne fenyegesd, ne zsörtölődj. Próbáld megmutatni, hogy a saját lábadra tudsz állni, és nélküle is élsz, sőt: virulsz. Hogy nélküle sem áll meg a világ. Mutasd meg neki, hogy kívánatos vagy, annyira, hogy más férfiak utánad fordulnak, és mit meg nem tennének, ha megkaphatnának. Nyisd fel a szemét, próbáld megmutatni, hogy ugyanaz a vonzó nő vagy, akit annakidején elvett feleségül.

Ha nő lennék, és már nem szeretném, akkor keresnék egy olyan férfit, aki elég érett ahhoz, hogy egy nő férje és egy gyermek apja legyen. Tudom, tudom, hogy ez is pont ugyanolyan nehéz, mint az előző javaslat.

Tisztában vagyok ezeknek a javaslatoknak a nehézségeivel, hidd el, hogy ha látnék valami könnyebbet, akkor azt javasolnám. De ezt a kapcsolatot a tönk széléről kell visszahozni, vagy egy teljesen új életet kezdeni, és mindkettő hihetetlenül nehéz feladat. Nagy feladat előtt állsz, de senki nem kap olyan feladatot a sorstól, amit nem tud megoldani. Fel a fejjel!

Nagyon szorítok értetek:
a Facér Pasi