Állítólag várandós Nicolette Sheridan

Vágólapra másolva!
A pletykák szerint első gyermekével várandós Nicolette Sheridan amerikai színésznő, a Született feleségek egyik főszereplője. A hírt sem Sheridan, sem pedig kedvese, Michael Bolton nem erősítette meg, de nem is cáfolták azt.
Vágólapra másolva!

A pletykák szerint első gyermekével várandós Nicolette Sheridan amerikai színésznő, a Született feleségek című sorozat 43 éves szereplője. A hírt ugyan sem Sheridan, sem a színésznő kedvese, Michael Bolton zenész nem erősítette meg, de nem is cáfolták azt.

"Nicolette nagyon izgatott, szinte ragyog a boldogságtól, a sorozat forgatásán pedig ő az első számú téma" - árulta el egy magát megnevezni nem kívánó bennfentes. "Nicolette folyamatosan két barátnőjét, Marcia Crosst és Felicity Huffmant faggatja, hogy ők hogyan viselték a terhességet."

A színésznő - aki 2006-ban tartotta eljegyzését Michael Boltonnal - nemrég kijelentette: készen áll az anyaságra.

"Igaz, hogy nem tudom, mit kell kezdeni egy gyerekkel, és elég elfoglalt vagyok, de mindenképpen elérkezettnek látom az időt arra, hogy anya legyek" - mondta Sheridan. "Eleget vártam, és az anyaság a legkülönlegesebb dolgok egyike az életben, amelyet még nem próbáltam. Nagyon várom már."

A színésznő kedvesének, Michael Boltonnak már van három lánya egy korábbi házasságából.