Tormás palacsinta

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
10 dkg liszt, másfél teáskanál sütőpor, fél teáskanál só, 2.5 dl tej, 1 db tojás, 1 evőkanál frissen lereszelt torma, 3 ág bazsalikomlevél, 3-4 evőkanál olívaolaj

Elkészítése:
Öntsük a lisztet egy keverőtálba, szórjuk rá a sütőport és a sót. Üssük hozzá a tojást, tegyük bele a lereszelt tormát és a vékony csíkokra felmetélt bazsalikomlevelet. Adjuk hozzá a tejet, majd habverővel keverjük az egészet sima tésztává.

Csorgassunk egy evőkanálnyi olívaolajat egy nagy serpenyőbe, forrósítsuk fel, majd evőkanállal tegyünk egymástól kis távolságokban két-két kanálnyi kerek halmokat. Kis lángon süssük két percig, majd lapátkanállal fordítsuk meg, és a másik felét is süssük két percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Grillsütő öntöttvas platniján is elkészíthetjük.

Fogyaszthatjuk önállóan reggelihez, de tejföllel megkenve, füstölt lazaccal vagy kaviárral megpakolva készülhet belőle nagyszerű vendégváró étel is.