Napokig lehet forogni az Óriáskeréken

Vágólapra másolva!
Augusztus 26-tól Guiness-rekord megdöntésére tehetnek kísérletet a Vidámparkban, akik jól bírják az Óriáskeréken való forgást.
Vágólapra másolva!

A rekordot az a jelentkező állítja fel, aki a hat résztvevő közül - az engedélyezett szüneteket leszámítva - a leghosszabb időt tölti a folyamatosan járó Óriáskeréken. A park a fennállása óta először lesz a helyszíne rekordkísérletnek.

A szervezők arra számítanak, hogy a résztvevők egy-két napra, vagy akár egy hétre is beköltöznek az Óriáskerék gondoláiba. A versenyzőknek kell gondoskodniuk az időjárásnak megfelelő ruházatról, a hálófelszerelésről és a különböző időtöltési eszközökről (rádióról, könyvről) is. Biztonságuk érdekében az intézmény a rekordkísérlet teljes ideje alatt 24 órás orvosi felügyeletet biztosít. A rekorder jutalma fődíjként egy 250 ezer forint értékű utazás lesz.

Az Óriáskerék éjjel-nappal forog majd, a versenyzők kis szünetekre - 10 vagy 20 percekre - szállhatnak le. Az Óriáskerék az óra irányával egyező irányba forog, a legmagasabb pontja körülbelül 30 méter magasságban található.

A hat résztvevő kiválasztása több szakaszban történik: a rajt előtt egy nappal sorsolnak a jelentkezők közül, majd szakorvosi vizsgálat következik. Ha szükséges, ezután újabb sorsoláson döntenek az indulók személyéről. A Vidám Park azok jelentkezését várja, akik betöltötték 18. életévüket, kifogástalan az egészségi és fizikai állapotuk, és jól viselik az extrém helyzeteket.

[origo]

A Budapesti Vidám Park honlapja