Rally Ride, az elérhető száguldás

Vágólapra másolva!
Már tavaly lehetett hallani egy sorozatról, amely egyedülálló módon közelített az autóversenyzéshez mint amatőrök által is űzhető sporthoz. Idén e széria ismét elindult, újult erővel és még csalogatóbb feltételekkel.
Vágólapra másolva!

Az világos, hogy a Rally Ride kitalálójának deklarált célja közelebb hozni az emberekhez az autóversenyzést, egyúttal felkutatni a tehetségeket. Mi ösztönzi vajon erre? Nos, Antal Krisztiánt leginkább a saját példája motiválhatja. Hiszen hiába ért el igencsak figyelemre méltó eredményeket autóversenyzőként, mindezidáig elegendő pénz híján nem teljesülhetett nagy álma: bekerülni valamelyik igazán rangos versenysorozatba. Persze az sem mindennapi, amit eddig elért. Futamgyőzelmek a Magyar Nemzeti Gokart Bajnokságban és a Magyar Formula Bajnokságban, első és második hely az Opel Astra Kupán, második hely a Formula Ford 1600-ban, s végül tesztpilóta státus az amerikai Barber Dodge Pro Seriesben.

- Mi lehet a szerepe a Rally Ride-nak a magyar autósportban?
- Egyrészt lehetővé teszi a vagyonokkal nem rendelkező érdeklődőknek, hogy igazi versenyautókat vezethessenek valódi versenykörülmények között. Másrészt segít kitörni a tehetségeknek abból az ördögi körből, hogy: amíg nincs sok pénzem, nincs jó autóm, viszont amíg nincs jó autóm, sok pénzt sem kereshetek... Mi minimális szinten tartjuk a bemutatkozni akaró talentumok költségeit.

- Ez pontosan mekkora összeget takar? Hiszen köztudott, az autósportok nem számítanak éppen olcsó szenvedélynek.
- 29 900 forintért bárki beülhet egy 140 lóerős Tigra, illetve egy 200 lóerős Exess típusú versenyautóba. Ráadásul még profi segédlettel is versenyezhetnek a jelentkezők. Ezenkívül a háromkörös viadalok előtt különböző "tréningcsomagokat" is lehet vásárolni.

- Pontosan mit takar a "profi segédlet"?
-
A most zajló edzőfutamok során instruktoraink - a raliban négyszeres kategóriabajnok Turi Tamás, illetve a nyolcszoros ralikrosszbajnok Kotán Péter - segítenek kiigazodni a terepen és útmutatásukkal megkönnyítik a helyes kanyarodási ívek megtalálását. Így természetesen a balesetveszély is csökken.

- Csak hogy a laikus is érzékelje: milyen feladatok alól mentesülnek a pilóták?
- A mi gondunk a kocsik felkészítése, tesztelése, szállítása, javítása... A pilótáknak kizárólag autózniuk kell.

- Hány szakaszból áll a Rally Ride-sorozat?
- Összesen öt futam lesz. Az első most szombaton, augusztus 25-én, a többi egyhetes különbséggel követi. A leggyorsabb harminc pilóta továbbjut az évadzáró Szuperdöntőbe. Ennek győztese elnyeri a Rally Ride Kupát és az ösztöndíjat, mely nem más, mint egy teljesen finanszírozott külföldi futam. A Szuperdöntőben való részvétel a bejutottak számára ingyenes, ráadásul itt már az Exess autókkal folyik a küzdelem - ilyenekkel ment régebben például Tommi Mäkinen és Didier Auriol is.

- Lehet még jelentkezni?
- Lehet, de már csak az utolsó két futamra, mert az első három létszámkerete megtelt. Információt a 06-30-337-2559-es telefonszámon folyamatosan lehet kérni.

- Mi lesz, ha tömegesen jelentkeznek majd olyanok, akik valaha profi szinten versenyeztek?
- Az amatőröket nem "keverjük" a profikkal! Azokat, akik korábban a Nemzeti Autós I., II. Osztályú Bajnokságokban versenyeztek, külön értékeljük és díjazzuk.

Korábban:

Rali hétköznapi autósoknak