Beismerte tettét az ukrajnai újságíró gyilkosa

Vágólapra másolva!
Szerhij Vinokurov ukrán főügyészhelyettes pénteken bejelentette, hogy feltárták Ihor Olekszandrov szlovjanszki újságíró gyilkossági ügyét. A TOP tv-csatorna igazgatóját ismeretlenek baseballütővel olyan súlyosan bántalmazták, hogy néhány nappal ezután belehalt sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A főügyészhelyettes pénteken azt mondta az Interfax-Ukraina hírügynökségnek, hogy a gyilkosság elkövetésével vádolt személy megkezdte a beismerő vallomást, és a nyomozás nem fog sokáig húzódni. Ihor Olekszandrovot, a Donyeck megyei Szlovjanszk városban működő TOP tv-csatorna igazgatóját július elején ismeretlenek baseballütővel súlyosan bántalmazták, és az újságíró néhány nappal a támadás után, július 7-én a kórházban belehalt sérüléseibe.

Jurij Szmirnov belügyminiszter szeptember 1-jén olyan kijelentést tett, amely szerint a gyilkosságot tévedésből követték el: a támadók nem akarták áldozatukat megölni, és valójában más személy volt a célpont. Mint mondta, elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ennek a változatnak a bizonyítására, és az ügy gyakorlatig felderítettnek tekinthető.

Korábban Olekszij Olekszandrov, a meggyilkolt újságíró fia nyílt levélben azzal vádolta meg a nyomozókat, hogy leplezni igyekeznek a támadás valódi okait, és hangsúlyozta: apja az utóbbi időben több leleplező műsort készített korrupciós ügyekről, és további hasonló adások sugárzására készült. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró jogvédő szervezet (RSF) Anatolij Kinah kormányfőhöz intézett levelében sürgette az Olekszandrov-ügy kivizsgálását.