Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban elkövetett terrorcselekmények miatt a tervezettnél közel egy héttel később érkezett meg a tengeren túlról Paige Sauer, a Soproni Postás-Tabán Trafik nőikosárlabda-csapatának amerikai centere. A WNBA-ből érkező játékos örül, hogy egy fiatal, ambiciózus csapatban szerepelhet.

- Hol volt a támadás elkövetése idején és mit érzett, amikor értesült a történtekről?
- Connecticutban tartózkodtam, olyan 45 percnyi autóútra a New York-i szörnyűség helyszínétől. Amikor meghallottam, mi történt, először nem akartam elhinni, hogy ilyesmi egy szabad országban megtörténhet. Amikor tényleg felfogtam, mi történt, mérhetetlen nagy szomorúság, elkeseredés lett úrrá rajtam. Honfitársaim ezrei haltak szörnyet és tűntek el, és közel ötvenen voltak az áldozatok között az én szűkebb pátriámból.

- Milyen érzésekkel utazott Magyarországra?
- Természetesen azóta is folyamatosan figyelem a fejleményeket. Nagyon sokat segített új klubom megértése, türelme. Aggódva, szeretteimet féltve utaztam ide, de kíváncsi vagyok az új környezetre.

- Nyáron a WNBA-ben szerepelt, de túlzás lenne azt állítani, hogy az ön nevétől lett volna hangos a liga. Miért játszott olyan keveset a Cleveland csapatában?
- Nézze, a szezon közepén igazolt le a csapat. Ott nagyon sűrűn vannak a meccsek, nem nagyon volt mód együtt edzeni a társakkal, úgy gondolom, ezért nem kaptam túl sok lehetőséget.

- Gondolom, ez bántotta...
- Nem mondhatnám, inkább büszke voltam arra, hogy bekerültem. Ebben a ligában, amelyet a világ legerősebb bajnokságának neveznek, nincs túl sok játékos, összesen kb. száz, úgyhogy itt már egy csapatba bekerülni is óriási dolog. Biztos vagyok benne, fogok még többet is játszani a WNBA-ben.

- Korábban megfordult már Európában, közelebbről Spanyolországban is. Mi a legszembetűnőbb az ön számára az amerikai és az európai kosárlabdázás között?
- Két dolgot említenék. Az egyik, hogy az Egyesült Államokban sokkal inkább az atlétikusságon, a fizikai képességek kihasználásán van a hangsúly. A másik dolog, ami nekem nagyon furcsa volt, hogy a labda, amellyel itt Európában játszanak, sokkal nagyobb és nehezebb, mint az a játékszer, amelyet otthon megszoktam.

- Bemutatták társainak és az edzőnek. Milyenek az első benyomásai?
- Az edző azt mondta, hogy ez egy nagyon fiatal csapat. Ennek nagyon örültem, mert úgy érzem, egy energikus, lendületes társaságba kerültem, amelyben kedves, szimpatikus lányok vannak.

Botár László

Korábban: